Photoexpo 2013 (szerkesztve)

Kép

Egy hosszabb eszmefuttatás megírását terveztem a Photoexpo 2013 rendezvényről, melyet az elmúlt hét végén tartottak. A napokban azonban nem volt nagy kedvem leülni, megírni, pedig alapvetően egy kellemes és hasznos rendezvény volt.
Érdekes, hogy a nagyobb tömeg szombaton érkezett, másnap láthatóan jóval kevesebben voltak. Sok kedves ismerőssel futottam össze (pl. az advesphoto.hu főnökével, vagy Dórával, akit jól le is fotóztam), több “workshop”nak nevezett előadáson is részt vettem.

Kép

Lehetett még bevilágított modelleket és tárgyakat fotózni, itt csak egy dolog keltette fel a figyelmemet: a Panasonic standján pózoló country-énekest megvilágító Photoking-féle LED-es fényforrás. Nagyon hasznos és relatíve nem drága. Felkerült a beszerzendő eszközök rövid listájára.

Kép

Kép

Kicsit bővebben az előadásokról(workshopokról):
Általában: MINDEN előadás számos tanulsággal szolgált, még a nagyon gyenge is ( igaz, az kevesebbel 😀 )
Bakcsy Árpád – Profi ételfotózás:
Az egyik legjobb előadás volt, sok információt adott át. Egy elképzelt megrendelés elkészítését követhettük korrekt módon végig, kezdetektől az utómunkáig.
Jegyzetfüzetemből: – csapat kell – felkérésre azonnal reagálni,, mert sok jó fotós között a gyors reagálás dönthet – 2,3 év céltudatos munkájával valaki elismert (fotó)specialista lehet – időterv a megrendelőnek: fotózás másnapján nézőképek, három nap múlva a kiválasztott fotók átküldése – az anyagi keret határozza meg az alapanyagok minőségét – UNIVERZÁLIS VARÁZSMONDAT: “Mennyi van rá?” – food stylist – trendi stílusok – munkamegosztás: stylist összerakja a cuccokat, fotós a fényeken gondolkodik – a nemesen egyszerű világítás: egy lámpa, vagy az É-i tájolású ablakon bejövő természetes fény – lámpa, ablak ellenkező oldalán DERÍTÉS – az áttetsző műanyag lepel neve “agrofólia” – softboxra ablakrács imitáció: fekete csík – felszerelés: full-frame-es váz, 100mm-es macro és/vagy 70-200mm-es zoom – fotózási kellékek még: fújós ablakmosó, papírkendő, HAMA-gyurma, ecset – japán cégek műanyag szusit is gyártanak, fotózáshoz – utómunka elkerülésére: vasalt terítő – magasabb nézőpont: kislétra, vagy kemény fotós bőrönd – mi a ciki egy ételfotón: koronára faragott paradicsom, csavart narancsszelet, tányér szélére szórt petrezselyem – trendeket a netről, ajánlott blog-oldal: Bűvös szakács – ha fotózáskor az ügyfél mindent látni akar, az élőképet rögtön monitorra vinni – álló és fekvő fotó minden beállításról – gőz vagy füst kell=sötét háttér – általános beállításai: F8-11, ISO100-200 (Canonhoz legjobb a 125), szinkronidő*zársebesség – levegős kép IS legyen, a magazinok miatt –

-Filep Krisztina – Kreatív divatfotózás:
Bemutatkozásakor elhangzott, hogy 2 éve OKJ-vizsgázott. Ekkor hirtelen kételkedni kezdtem, hogy vajon jó előadásra ültem be? Tényleg ezt akartam?
Amit megtudtam, hogy az előadónak saját fotóstúdiója van és megrendelői nagyon szeretik az extrém képvágásait. Munkával kapcsolatos világnézetét  PREZI-modullal adta közre, gondolom, még az iskolai vizsgamunkáinak része lehetett.
Ez után élő divatfotózás zajlott, stilizált (megmosolyogtató) díszletekkel. Recept: hívj egy képzett modellt, aki sok bevált pózt tud és azokat “válts!” parancsszóra cseréli. Változtass sokszor nézőpontot (amúgy ez dicséretes) és legalább háromszor objektívet. Forgasd a fényképezőgépet, különböző fontos képelemeket hagyj le a fotóról. Kb. ennyi. Végig az járt a fejemben: vajon ki veszi meg az ilyen fotókat?

Ritter Doron: Reklámfotózás:
Már bemutatkozásával megdöbbentett: egyszerűen “alkalmazott fotográfusnak” nevezte magát, minden sallang nélkül, szerényen.  Amúgy előadása előtt közel egy órával érkezett, hogy minden a helyén legyen, minden résztvevő megtudja feladatát …
Egy megvalósult projectről beszélt, szintén a kezdetektől, segítségére volt ebben az őt megbízó reklámügynökség képviselője is.
A bemutatott “workshop-jellegű” fotózásnál kiderült, mennyire alapos és képzett szakember az előadó, aki nem restellte pl. a megvilágított háttér több pontját fénymérővel kimérni, hogy minden az elképzelése szerint alakul-e?
Nekem leginkább az a magabiztos és erős szakmai alapokon nyugvó munkamenet tetszett, amit RD képvisel. Ez igen!

Vasárnap:
Varga Csaba: Esküvő és divat találkozása
Általam az egyik legjobban várt előadás volt. Sok jót hallottam VCs-ról, érdekelt, hogy mi lehet az esküvőfotós-sztár  “titka”, mitől tett szert ilyen  hírnévre?
Ritter Doron ellentéteként azonban nem egy órával a “workshop” kiírt kezdése előtt, hanem ugyanannyival utána érkezett, ami a népes hallgatóság nagyfokú le…nézésének minősíttetett (Többen megkérdezték, hogy vajon esküvőről is késik egy órát?)
Sajnos, a pontatlan kezdés döntő módon befolyásolta az előadás minőségét is. Bár a cím szerint az esküvő és a divat “találkozásáról” kellett volna valami komoly dolgot hallanunk, az előadó megszavaztatta közönségét, hogy miről is beszéljünk, mit mutasson be? Na, ilyet egy komoly szakember szerintem nem tesz. Ki is csúszott kezéből az irányítás, amit később nagyon nehezen sikerült visszaszereznie. Egyébként érdekes, mert pont VCs szájából hangzott el később, igaz az esküvői fotózás kapcsán:
“Ha elveszted az irányítást, elvesztesz mindent!”
Akkor maradjunk is ennyiben.

Ez után a kissé traumatikus élmény után Jung Zseni előadására épp csak bekukkantottam. Pár perc alatt láttam, hogy “minden rendben” van (elnézést a tiszteletlenségért): épp egyik kedvenc modellem, Müller Fanny szép ívű csípőjére kerül egy fátyol 😉
Nem azért nem ültem be erre az előadásra, mert ellensége lennék a művészi aktfotózásnak, mikor módom van rá, szívesen is művelem, de stílusom más, kissé rusztikusabb, ha érti a nyájas olvasó, mire gondolok 😉

Kép

Az utolsó előadáshoz már nem maradt türelmem, Szipál Péter minden bizonnyal kiváló workshopja egy más alkalomra marad.

És “game over”, ahogy a művelt inkák mondhatták volna …  ha minden rendben megy, találkozunk 2014. március 22-24-én, a 2. Fotóműtermek Hétvégéjén.

“–Happy end nincs? De van!–” (Bródy János: Sárika/Illések és pofonok LP, 1969.)
Szóval a sok kiállító között találkoztam a Fotóhíd csapatával. Érdekelt, mi lehet ez a szolgáltatás? Egy csinos és kedves lány kérdésemre elmondta, hogy esküvő- és modellfotósok használhatják képeik bemutatására ügyfeleiknek.
Kitöltöttem egy regisztrációs lapot a próbaverzió igénybevételéhez – aztán el is felejtettem az egészet, mígnem egy levelet kaptam Gere Tamástól. Értesített, hogy megnyertem a Fotóhíd által rendezett sorsolás fődíját:  egy éves Medium Fotóhíd előfizetést, amellyel 1200 kép megosztására lesz lehetőségem.
Ez úton is köszönöm a nyereményt és aki nem hinné, itt van róla a videó is: http://youtu.be/206tKcZTNuA

Reklámok

tankkiller01 névjegye

- Teacher and Supervisor until 1989. - 1986-89: Hungarian News Agency: external photojournalist. - 1989-1995: Hungarian News Agency - Photo editing: photojournalist, editor in charge, representative county head of department. - 1996-2000: Axel Springer: photo editor, image editor (at the "24 Hour" Komárom- Esztergom county newspaper). - 1999-2000: Member of the Chamber of Hungarian Photojournalists Presidium - 2000-2007: own enterprise, company security expert - 2007 - freelance photographer: EPA, DPA, AFP exterior photographer. - 2013: member of the Hungarian Association of Photographers. - 2017: member of the World Association of Hungarian Photographers. Awards: - Sports Photo Art Competition “Silver Javelin” Special Award, 1998. - Axel Springer Hungary thematic awards 1997-98-99 - 2016. V. Perlensis Photo Salon: World Association of Hungarian Photographers Gold Medal - Third International Photo Salon Start Photo Sofia 2017: Honourable Mention FIAP - 1st. MAHFUZ ULLAH Memorial International Photo Contest 2017 (India): BPS Certificate of Merit - 5th. International Exhibition of Photography "Montenegro 2017": Honourable Mention Salon - MNE SER Circuit 2017 (Serbia): Honourable Mention Salon - Belgrade Photo Autumn 2017: BPhA Silver Medal & Honourable Mention PSA - Moldova Image & Art Salon 2017: FIAP Gold Medal
Kategória: Fotó, web
Címke: , , , , , , , , , , , , , , , , , ,
Közvetlen link a könyvjelzőhöz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s