Mindkét januári, a kerékpársporttal foglalkozó írásomban megjelent a “SOOC-jpeg” kifejezés. De mit is takar ez a szóösszetétel és miért jó egy fotográfusnak erről tudni?
Minden, magára valamit is adó fotós (a fényképezőgép-kezelőtől az AFIAP fotóművészig) sok energiát fordít arra, hogy helyesen exponáljon. Bár a nyers képből (RAW) sok mindent elő lehet bányászni, mégis elegánsabb és szakszerűbb a helyes expozíció.
Csak emlékeztetőül: a filmes érában az árnyékokra mértük a fényt, míg a digitális korszakban megfordult a logika, és a csúcsfényeket tartjuk kordában.
Ha ezen elvek szerint dolgozunk, átlagos felvételi viszonyok között nagyot nem tévedhetünk. De mikor is vannak “átlagos” fényviszonyok? Na igen, szinte soha 😀
A kis kitérő után térjünk rá a címben emlegetett rejtélyes betűszó jelentésének kibontására. (a betűszók azok a szavak, amelyek az eredeti kifejezés egyes szavainak kezdőbetűiből állnak).
A SOOC-jpeg tehát az a képek tárolására alkalmas fájl(formátum), amelyik egyenesen a kamerából érkezik. (Strait – out- of – camera)
-Miért jó ez nekünk, hiszen van egy minden információt tartalmazó “mester” fájlunk, a RAW? – kérdezhetné a nyájas olvasó.
Jogos a kérdés. Sokan, köztük saját magam is szeretek elszöszmötölni a Photoshop Camera RAW-jában, hogy csodás jpegeket faragjak a nyers képekből. Komolyan, mint régen a sötétkamrában a vörös lámpa fényénél, amikor az ember szájtátva figyelte a részletek kibontakozását a fotópapíron … tényleg, gyönyörű foglalatosság. De csak időmilliomosoknak. Néhány képnél még elmegy, de mikor záros határidőn belül több százat kell fel- és kidolgozni (vállalati rendezvények, esküvők), ott ez a teher hatalmasra nő. És itt már látható is a SOOC egyik előnye: a gyorsaság, a megnyert idő. A másik fontos tényező az, hogy a fényképezőgépben a jpegeket előállító “motor” a csúcskameráknál (és itt elsőnek hadd említsem a Fujit) piszkosjól végzi ám a dolgát! Kár lenne kihagyni ezt az utánozhatatlan minőséget, arról sem feledkezve meg, hogy a FUJI-X rendszere még különböző filmszimulációs lehetőségek hadrendbe állításával is kényezteti (vagy zavarja össze) a kamera tulajdonosát 😉
Ez már így is szinte túl sok, de most fejeljük meg az egészet azzal, hogy masinából érkező jpeg készítési paramétereit (vagyis a kép jelleggörbéjét) bizonyos határokon belül még változtatni, finomítani lehet.
Ennek legmarkánsabb, legbrutálisabb példáját számomra az Olympus mutatta, a 2014-ben TIPA- és EISA-díjat kapott E-M10-zel. Ezen ugyanis külön dedikált gomb nyújt segítséget a – gyárilag lineárisan lefutó – jelleggörbe finomhangolásához. A Fujinál ez kissé másképp van, nézzük meg, hogyan is működik?
De azt hiszem, ez már a következő posztom témája lesz 😉
Az engem is érdekelne, hogy miként lehet a 12/14bit –> JPG konverzióba belenyúlni gép szinten, mert 2009-es gépemmel még számomra egyértelmű volt, hogy a SOOC az afféle hipszter huncutság, ami profiknak spórol ugyan időt, de minőségre nem nagyon alkalmas. Értsd, az általad említett helyes exponálás nálam pont, hogy használhatatlan (általában felülexponált) jpeget eredményez, nevezzük ezt STTT (straight to the trash) képnek 🙂 Szóval várom a következő bejegyzést, mi is történt a gépekkel az általam átaludt néhány évben 🙂