Két könyv, 1969-ből. Két könyv, két egyforma darab. Azaz dehogy egyforma: a bal oldali, melyet a kiadás évében vásároltam, néhány lappal “szegényebb”. Még évtizedekkel ezelőtt egyszer kölcsönadtam egy rokonnak, és amikor hosszú könyörgés után visszakaptam, elszomorodva és egyben felháborodva láttam, hogy néhány lapot durván kitépett belőle a drága kuzin.
Pedig a könyv életem egyik legjobban akart darabja volt, egy német nyelvű hajómodellező kiadvány, tele nézeti- és tervrajzokkal..
Már a megjelenés évében felbukkant Budapesten, a Bartók Béla út elején álló Műszaki Könyvesboltban. Hónapokig kellette magát a kirakatban. Én minden nap megcsodáltam, mikor hazafelé mentem az iskolából, persze kerülővel, hogy láthassam imádottamat. Órákat álldogáltam a hatalmas portál előtt, de nagyon drága darab volt ez egy kisiskolásnak. (Most néztem meg, 59 Ft 50 fillérbe került)
Egyszer – nem is tudom honnan – vettem a bátorságot és kivetettem a kirakatból, hogy belelapozhassak, noha tudtam, nincs miből megvásárolni. Máig sem felejtem azt a lesújtó pillantást, amit a könyvesbolt dolgozójától kaptam, mikor elrebegtem, hogy még gondolkozom a vételen.
A rajzok a műben minden várakozásomat felülmúlták, s szinte belebetegedtem, hogy nem lehet az enyém. Összekapartam minden pénzemet, majd előadtam kálváriámat Édesanyámnak, mert tudtam, hogy ha támogatását elnyerem, akkor minden vágyam teljesülhet.Nálunk ugyanis így működnek a dolgok: igazi “patriarchális” família voltunk: a férfiak boldogan megtették azt, amit feleségük sugallt nekik és még büszkék is voltak, milyen jól döntöttek. A háttérben az anyák, nagyanyák pedig pókerarccal figyelték az eseményeket. Gondolom, belül azért jókat mosolyogtak.
Szóval Édesapám kipótolta a hiányzó összeget és én rohanhattam a boltba. Az eladó persze csak akkor adta a kezembe a hőn áhitott tárgyat, mikor az utolsó fillért is kiszurkoltam a pultra, tekintetéből kiolvashattam, hogy csak egyszer volt Budán kutyavásár.
Hazavittem Herbert Thiel káprázatos remekét, sokáig együtt aludtunk és ahogy a képen bal oldalon látható, szinte ronggyá is olvastam.
Néhány évvel ezelőtt megláttam az antikvarium.hu site-ján egy szinte vadonatúj pédányt, de horribilis áron, közel 30.000 Ft-ért. Fájó szívvel engedtem el a történetet.
A múlt héten – talán valami sugallat hatására – ismét beütöttem a keresőbe a mágikus címet: “Vom Wikingerboot zun Traglachenschiff”. Nem hittem a szememnek, mikor egy szentendrei használtkönyv-bolt (antikvarium.superwebaruhaz.hu) kínálatában megpillantottam a művet, a baráti, 3900 Ft-os áron.
És most itt van mindkét darab. Békésen megférnek egymás mellett a könyvespolcon: balra ifjúkorom megtépázott és megkopott emléke, jobbra pedig a sokkal jobb állapotban lévő “pót-példány”, melyből egy lap sem hiányzik
Most már csak modellezni kellene. Újra 🙂
- antiszoc
- barrel racing
- beautiful
- bemutató
- Bethlen Gábor Hagyományőrség
- black and white
- Blue British Shorthair
- brit kék rövidszőrű
- budai vár
- budapest
- canon
- Canon EF 300/4 L IS
- Canon EOS 5D Mk3
- canon eos 100d
- cat
- dámalovas
- Esztergom
- fekete-fehér
- Flickr
- fotó
- fotózás
- fríz ló
- fuji
- fujifilm x-e1
- FUJIFILM X-T1
- FUJINON Zoom XF18-55 mm F2.8-4 R LM OIS
- fuji X100
- girl
- horse
- horses
- Hungary
- királyi vár
- kiállítás
- lánchíd
- ló
- macska
- Magyarország
- modell
- monosgabor.hu
- naplemente
- panoráma
- panoráma-fotó
- portfólió
- portrait
- portré
- sport
- summer
- sunset
- western
- xf56mmf1.2
Flickr Photos
-
Legutóbbi bejegyzések
Archívum
- 2024 március
- 2024 február
- 2023 december
- 2023 november
- 2023 július
- 2023 június
- 2023 április
- 2023 március
- 2022 december
- 2022 augusztus
- 2022 május
- 2022 április
- 2022 január
- 2021 október
- 2021 szeptember
- 2021 augusztus
- 2021 július
- 2021 június
- 2021 május
- 2021 április
- 2021 március
- 2021 január
- 2020 december
- 2020 november
- 2020 október
- 2020 szeptember
- 2020 augusztus
- 2020 július
- 2020 május
- 2020 április
- 2020 március
- 2020 február
- 2020 január
- 2019 december
- 2019 november
- 2019 október
- 2019 szeptember
- 2019 július
- 2019 május
- 2019 március
- 2019 február
- 2019 január
- 2018 december
- 2018 november
- 2018 október
- 2018 szeptember
- 2018 augusztus
- 2018 július
- 2018 június
- 2018 április
- 2018 március
- 2018 február
- 2018 január
- 2017 december
- 2017 szeptember
- 2017 július
- 2017 június
- 2017 május
- 2017 április
- 2017 március
- 2017 február
- 2017 január
- 2016 december
- 2016 november
- 2016 július
- 2016 május
- 2016 február
- 2016 január
- 2015 december
- 2015 április
- 2015 március
- 2015 február
- 2015 január
- 2014 december
- 2014 november
- 2014 október
- 2014 szeptember
- 2014 augusztus
- 2014 június
- 2014 május
- 2014 április
- 2014 március
- 2014 február
- 2014 január
- 2013 december
- 2013 november
- 2013 október
- 2013 szeptember
- 2013 augusztus
- 2013 július
- 2013 június
- 2013 május
- 2013 április
- 2013 március
- 2013 február
- 2013 január
- 2012 december
- 2012 november
- 2012 október
- 2012 szeptember
- 2012 augusztus
- 2012 július
- 2012 június
- 2012 május
Kategóriák