Puxler István fotókiállítása Esztergomban

puxler

Ahogy a plakáton is látható, november 8-án nyílt meg Esztergomban Puxler István fotókiállítása “Házunk tája” címmel.
Őszintén mondom, régen láttam ilyen szépen kivitelezett és remekül válogatott kiállítást és persze pompás képeket. Szinte lenyűgöztek István színes tájfotói, melyek a legjobbak között is megállnák helyüket.
Ha tehetik, feltétlenül nézzék meg a tárlatot, higgyék el, érdemes!
Az ott elhangzott megnyitó-beszédem pedig alább olvasható:

Tisztelt Megnyitó közönség! Hölgyeim és Uraim!

Sok szeretettel köszöntök mindenkit Puxler István fotográfus “Házunk tája” című kiállításán itt, az Esztergom-Szentgyörgymezei Olvasókör kiállító termében.

Először az alkotóról szólnék: István Esztergomban született, de Pilismaróton járt általános iskolába. Fényképezni – mint annyian – ekkoriban kezdett el egy ajándékba kapott Szmena 8M-mel  és szerencséjére a községi kultúrház művészbejárójában még egy kis fotólabor is működött, úgyhogy szinte minden adott volt  a fotográfiai alkotómunka megkezdéséhez. Azonban nem vezetett egyenes út a mai kiállításig, mert a községi fotóklub amatőrfilmes egyletté alakult, és “Kis-Hollywood” gyanánt pályázatokra, fesztiválokra nevezték a közösen gyártott mozikat.
A filmes kitérő után István ismét visszatért a fotografáláshoz, jelenleg a nagy múltú, 51 éves esztergomi Art Fotográfiai Stúdió tagja.
A fényképezés az élet egyik formája ”  mondta egyszer Henri  Cartier-Bresson, a legendás Magnum-fotós, és István is azt vallja, hogy – mivel tagja egy aktív fotós közösségnek – időnként illendő bemutatni munkáit, képeit a nagyközönségnek, s ebben a szellemben, tudatosan alakítva, menedzselve fotós pályáját,  ez már a harmadik kiállítása.
Azonban e tárlat előtt is számtalan sikeres bemutatkozása akadt, ha nem is mind fotókiállítások formájában.
István sikeresen szerepelt és díjakat is nyert többek között a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Földrajzi Múzeum, a Google, az Esztergomi Fotobiennálé vagy a Nemzetközi Fotóművész Szövetség: a FIAP megmérettetésein is. Én magam az esztergom-kertvárosi  “Féja Géza” Közösségi Ház évente megrendezett fotópályázatán 2014-ben találkoztam Vele először, ahol rögtön 2 kategória első díját is “bezsebelte”
De vajon mi motiválta a szerzőt a témaválasztásnál? Elég erős inspiráció, hogy családjával már hosszú ideje Esztergomban él és dolgozik, de ettől még nem szükségszerű, hogy ebből egy fényképkiállítás kerekedjen. A szerző így vall erről:
” Mivel itt élek Esztergomban több mint 30 éve, sok szép pillanatot ragadtam ki a városról, és az azt körülövező tájból, természetből. Nekem ez örömet okoz, és hogy ne csak én lássam, gyönyörködjem bennük, szeretném megosztani azokkal, akiknek ez a lehetőség nem adatott meg.”

Végül egy intelem az alkotótól: ” … töltsenek sok időt a családjukkal kint a természetben, vigyázzanak erre a kincsre, hogy az unokáinknak is örömöt szerezzen ez a város, és környezete.”
Magvas gondolatok, de most már ideje a falon függő, 38 fotográfiáról is néhány mondatot ejteni.
A “Házunk tája” kiállítás-címet minden bizonnyal fölösleges értelmezni, pontosan azt rejti, amire gondolunk: fényképeket Esztergomról és környékéről.

A kiállítás két nagy részre osztható. Az első, a hangsúlyosabb, a természet ábrázolásával nyűgözi le a látogatót, a második részben portrékat és az urbánus fotókat szemlélhetjük, melyek témája Esztergom.
A téma csak első pillantásra könnyű, és ha belegondolunk, hogy kedves városunk a legtöbbet fotózott magyar helységek rangsorának élén tanyázik, máris rádöbbenhetünk, hogy az alkotó valójában milyen nagy fába is vágta fejszéjét. Nem csak fotográfusok, hanem képzőművészek (gondoljunk itt például Bajor Ágostra) tekintették témájuknak és egyben múzsájuknak hangulatos kisvárosunkat. Lehet-e még újat mondani, mutatni Esztergomról egyáltalán?

Puxler István fotóval azt bizonyítja, hogy igenis lehet! Ügyesen elkerüli a képi közhelyeket, új nézőpontokat és művészi megoldásokat keres – és talál is. Ahol mégis megjelennek az ismert kikerülhetetlen esztergomi szimbólumok, az alkotó valamivel még érdekesebbé teszi az alkotást, a “blickfangok” gazdag tárházából kölcsönöz megoldásokat, veszi elő művészi eszközeit, így formál a megunt, de valójában megunhatatlan témákból kreatív műalkotásokat. Ennek talán az egyik legjobb példája a Sötét-kapus fotó, ahol a multiexpo módszerével alkotott újat: aki ismeri városunk történelmét, pontosan tudja, miről is szól ÍGY ez a kép …
A kiállított fotók jó értelemben vett hangulatképek, mellyel a szerző a természeti és épített környezete iránti odaadó szeretetéről beszél, a fények és árnyékok, színek nyelvén mond mesét nekünk vizekről, erdőkről, régi és új épületekről, azokról a szép dolgokról és érzésekről, amiért érdemes esztergominak lenni.
Puxler István képein egy másik világ tárul fel előttünk, ami mindig is a szemünk előtt volt, de talán nem vettük eddig észre. És EZ a tárlat nagy titka is egyben: egy párhuzamos világba enged betekintést az avatott szemű nézőknek.
Az itt látható képek kiforrott, egységes stílust és tudatos koncepciót képviselnek.

A néha puritán eszközökkel operáló, akár avantgardnak is kategorizálható fotók csak első pillantásra egyszerűek. Ha közelebb lépünk hozzájuk – és nem csak fizikai értelemben – megérintenek, mesélni kezdenek. Adjunk lehetőséget a fotográfiáknak, értsük meg és fogadjuk be őket, mert ekkor kezdődik az a csoda, amiért mindnyájan alkotunk: hogy képeink szavak nélkül is meséljenek. És ezek a fotók azt is teszik: fényekről, árnyakról, erdőről-mezőről szól a történet …

S természetesen az alkotóról is, aki le sem tagadhatná hogy amatőr-filmesként kezdte pályáját. Ha a kiállítást mint egy “storytelling”et, történetmesélést nézzük, akkor a képek akár egy új rendszerré is összeállhatnak, a kis történetek végül egy nagy folyammá rendeződhetnek.

Rövid megnyitóm végén hadd idézzek Szipál Péter neves kollégánktól, aki azt  mondta egy rádió-interjúban: szerinte az a művész, akiről mások azt mondják … fogadják tehát szeretettel  Puxler István  fotóművész képeit!”

Kategória: Fotó | Megjegyzés hozzáfűzése

A róka második bőre: a Fujifilm X-PRO3 személyre szabása

A kamera a fotós kivánalmaihoz való igazítása nagyon fontos kérdéskör. Minden fényképezőgép-kezelő joggal várhatja el, hogy bizonyos paraméterekhez közvetlenül hozzáférhessen anélkül, hogy a gyorsmenüt (Q) meg kelljen nyitnia. Ilyen tétel lehet a képsorozat, a fénymérés módja vagy az érzékenység beállítása.
Az “X-T vonal” megjelenésekor bebizonyította, hogy nagy igény van a közvetlen hozzáférésekhez. A tárcsák alatti gyűrűk igen fontos funkciókat láttak el, nem utolsó sorban azonnali vizuális információt nyújtottak a fényképésznek, milyen aktuális beállítással üzemel éppen a gépe.
A PRO-sorozatnál más a koncepció, ezért fokozottan hangsúlyos a programozható (Fn) gombok megléte és szerepe.
Az sem mindegy, hogy mit enged a firmware, vagyis milyen funkciókat enged felprogramozni a gombokra a rendszer.
A PRO3 itt is előrébb lépett az elődhöz képest. Míg az  X-PRO2 menüje 5 oldalon sorolja az opciókat, a PRO3 ugyanezt már 8 oldalon teszi , számszerűsítve a 40 lehetőség 60-ra nőtt. És hogy melyek ezek az tételek? Máris mutatom (a képek sebtében, telefonnal készültek, elnézést a minőségért)

Az Fn “gombok” (mert nem mind az) fellelhetőségei az X-PRO3-nál:
2019-11-02_102946
Nem tudom, ki hogy van vele, de nem örülök igazán a virtuális gomboknak (képernyősimítás). Egyébként ez nem friss találmány, már az X-T30-nál is szerepelt, ott sem voltam oda érte. De hát ez van, ezt kell szeretni.

Érdekesebb a konfigurációs lehetőségeket bemutató képernyő-képek vizsgálata. Itt aztán jól el lehet csemegézni. Kellemes szórakozást! 😉

2019-11-02_103556

Kategória: Fotó | Megjegyzés hozzáfűzése

Jöttem, láttam … és meg is venném

Bevezetés_Nr.1.
Szakmai berkekben mára már köztudott, hogy  több, mint 43 hónapja használom a Fujifilm X-PRO2-es vázat, gyakorlatilag ez alatt az idő alatt minden fotós munkám ezzel a géppel készült. Jól kiismertük egymást, megtapasztaltuk a másik gyengéit és erősségeit. Kéz a kézben fényképeztünk kánikulában és farkasordító hidegben, napsütésben és szakadó esőben,csendéletet és száguldó F1-es autókat egyaránt. Ezért talán nem véletlen, hogy a Fujifilm Magyarország meghívott, hogy mint a  “legfiatalabb” magyar X-Photographer, egy rövid prágai látogatás keretében ismerkedjek meg jelenlegi  kéziszerszámom  továbbfejlesztett változatával, az X-PRO3-mal.

Bevezetés_Nr.2.
Ugye mindenkinek ismerős az az ifjúkori élethelyzet, amikor képesek voltunk kilométerek százait is megtenni azért, hogy megnézzük a szeretetett leány ablakát, órákig rostokoltunk az utcán, s ha szerencsénk volt, egy pillanatra fel is tűnt, majd gyorsan tovalibbent?
Ilyen impressziókról számolnék be a következőkben. A tárgy egy tárgy: a Fujifilm X-PRO3-as fényképezőgép.

Alcím_Nr.1.: Első találkozásom a Fujifilm X-PRO3-mal

Alcím_Nr.2.: A Fujifilm X-PRO3 szubjektív tesztje

No, de csapjunk már végre a lecsóba!
A prágai utazás részleteivel nem untatnám a nyájas olvasót, szintúgy az első este protokolljával sem. Annyit azonban elmesélnék, hogy egy városi nagy galériában, az 1930-ban épült Manes Kiállítási Csarnokban rendezett Fuji-tárlat megnyitóját kötötték össze a szervezők az új X-PRO3 szakmai bemutatójával. (1.kép)
01

Ami érdekes volt, hogy jó páran már a bemutatandó fényképezőgépet viselték büszkén az estélyen, ékszer, vagy ruházati kiegészítő gyanánt, nyakba akasztva, vagy “X-PRO” hímzésű, “Peak Design” pánttal a vállukon átvetve. Ez utóbbi nagyon trendi volt 🙂
Kellemes este volt, de én a következő napot sokkal jobban vártam … ami másnap el is jött! 😀

Mivel ez már igazán szakmai nap volt, először egy veretes, vetítettképes előadáson ismerkedhettünk meg az X-sorozat új zászlóshajójával. Komoly meglepetések nem értek, a japán gyári menedzser a tőle elvárható módon, meggyőzően ecsetelte az újdonság előnyeit a szép számú hallgatóságnak.(2.kép)
03

Láthattuk az új, APS-C szenzoros MILC-et 3 féle báli ruhába öltöztetve. Egy mezei (és olcsóbb) fekete kiadás mellett két Duratec-bevonatos (szintén titán fedő- és aljlapú) példány kellette magát: egy fekete és egy szürke példány. Az említett bevonat igen erőteljesen karc- és kopásálló, viszont a célközönség itt első sorban a rendőrségi helyszínelők köréből kerülhet majd ki, hiszen kiválóan lehet velük ujjlenyomatot venni, ahogy az a mellékelt képen is jól látható.
 Attól sem kell félni, hogy a beszerzett bűnjel gyorsan elveszik: biztosak lehetünk benne, hogy a Duratec-borítás  kiváló minőségben, hosszú ideig megőrzi majd egyedi azonosítónkat. (3.kép)
02

A Fuji újdonsága a gyártó X-T3-as gépének alapjaira épült, de a jelentősen továbbfejlesztett szoftveres megoldások, valamint a külsőt is érintő technikai finomítások, változtatások következtében mégis egy új munkaeszközt állítottak elő, mellyel a fotóriporterek, az esküvői- és street-fotósok rétegeit célozták meg elsősorban, de azok a képzettebb amatőrök is szerepelnek a “találati listán”, akik az átlagnál magasabb szintű fotó-szakmai ismerettel rendelkeznek és így ki tudják használni gépük – az elődöknél magasabb – tudását.
A kamerát szemügyre, majd kézbe véve könnyedén megállapíthatjuk, hogy se súlyban, se méretekben nem történt jelentős változás,szinte minden maradt a régiben, ámde a front-oldalon már apróbb eltéréseket tapasztalhatunk: a testbe épített vízszintes tárcsa elegáns kis vájatban kapott helyet és néhány milliméterrel növekedett a gumi fogantyú nagysága is, a jobb fogást elősegítvén.
A  igazán drámai, nagy anomália azonban a gép hátfalán fogadja az érdeklődőket. A megszokott 3″-os, kifelé néző  LCD helyett sokkal kisebb, az analóg gépek hátsó filmtartó ablakához hasonlító (és funkciójában is megegyező) egérmozi trónol, mely azonban akár státuszképernyőként is működtethető, de felvételeink visszanézésére itt nincs lehetőség, erre két másik opciót ajánl a gyár: az akár 180 fokban kihajtható, alul csuklózott, belső, érintésre érzékeny LCD-képernyőn, vagy a keresőben vizslathatjuk elkészült fényképeinket.
Ez a megoldás nagyon megosztónak bizonyult a leendő felhasználók táborában: volt, aki elfogadta a tervezők  magyarázatát, miszerint sokkal praktikusabb a képellenőrzés a EVF (elektronikus kereső) használatával, mert itt látjuk igazán a minőséget, de a userek nagyobb csoportja mélységes ellenszenvének adott hangot eme technikai újítás láttán. Hogy kinek lesz igaza, azt majd eldönti az idő és az eladási statisztika.Tény, hogy a menüben való keresgélés esetén az első pár órában igencsak visszasírtam a külső megjelenítést.
A hátoldalon lecsökkent a kezelőgombok száma, változott méretük, elhelyezésük is, ráadásul igen keményen járnak: állandó küzdelmet jelentett a “Drive” gomb, melyet néha 4-5-ször is meg kellett nyomnom, hogy működjön (“Mukodj!!”), ráadásul a gyorsaság érdekében az EVF-en keresztül kellett sasolni :/.
Ami viszont dicséretesen maradt, az az apró joystick, mely létfontosságú a fókuszálásnál, vagy a menüben történő közlekedésnél.
A motorház fedele alatt az X- T3-ban és a X-T30-ban már jól bevált érzékelő dolgozik, ebből arra lehet következtetni, hogy a képek általános paraméterei sem változhattak nagyot. Maradtak a képméretek is, a RAW-fájl tömörítetlenül 55-57 Mb, tömörítve csak 35 Mb, tehát igencsak  ajánlott a veszteségmentes tömörítés beállítása a nyers fájlok mentésénél. Tovább gyorsíthatjuk rendszerünket, hogy mivel a PRO3 (is) két kártyahellyel rendelkezik, az egyikre jpeget, a másikra RAW-t  tároltatunk.
Maradt, de minőségileg jelentősen javult a hibrid (átnézeti/elektronikus és a kettő kombinációja) kereső,  a kontrasztarány az elődhöz képest brutálisat  változott,  1:5000 lett!
További újdonságok, amelyek felkeltették a figyelmemet:
– új filmszimulációk (Classic Negatív és egy FF/Color)
– 8/16 bites .tiff fájl előállításának lehetősége
– Clarity (tisztaság) paraméterezés, +- 5 lépésben
– jelleggörbe módosíthatóság
– 11 kép/mp sorozat mechanikus zárral
– beépített HDR módok
– AF érzékelő javulás -6EV-re (-3EV-ről)
– új algoritmusú követő AF
– multiexpó, max. 9 képig

Amint tudjuk a puding próbája … na igen. Ezért egy gyors és könnyű ebéd után magamévá tettem egy X-PRO3-as vázat. Akkumulátorcsere, a kártyák behelyezése és egy XF90mmF2-es objektív felhelyezése után  bekapcsoltam a gépet, mely “Tadam!”, pillanatok alatt életre kelt.  Praktikus módon a menü nyelvét magyarra, a dátumot aznapira állítottam. Előbbire azért volt szükség, mert így direktben lehet összehasonlítani az előd menürendszerével: olyan volt és ilyen lett, utóbbira csak a történeti hűség és a szakszerűség miatt volt szükség.
A kamerában az 1.00-ás firmware dolgozott, a Q-menü beállításai pedig így néztek ki (4. kép)
04

A kiállítási teremben rögtön készítettem egy expó-sorozatot, különböző ISO-értékekkel. A kiindulási köszöb ISO160-ra csökkent (persze lehet kevesebb, de akkor búcsút mondhatunk a nyers fájloknak, “csak” a jpeg marad) a plafon sem változott. Számomra nem volt meglepő, hogy az általam eddig használt  maximális érzékenység (ISO6400), ahol még használható képet kapok, nem igazán javult, ISO12800-at használni sajnos itt is már a “nem ajánlott” kategória.
Érdekes módon viszont az ISO10000 és az ISO12800 között nagyságrendi képminőség-romlás látható, megfordítva úgy mondhatnám, hogy a használható érzékenység felső határa nálam a “mágikus” 10000 lett.

Évek óta az egyik tesztelői alapelvem, miszerint “Mutasd a követő autofókuszodat, és megmondom, ki vagy?”
Ennek jegyében léptem ki a néhai  Masaryk elnökről elnevezett széles utcára. Találtam egy viszonylag hosszabb szakaszt, ahol az autók jobban felgyorsíthattak. Hét ágra sütött a Nap, tiszta, hidegfrontos levegő volt, a hibrid AF-nek meg sem kottyant a közeledő járművek lekövetése, érzésre gyorsabb és pontosabb az előd hasonló rendszerénél. Ebből tehát eddig jeles.(5.kép, amely épp’ egy villamos)
új_villamos

Közben egy szerencsés HDR-teszt, az eredmény képpárban látható. A HDR, mely több fokozatban állítható (automata beállítás is van), a “Drive” menüben található, a hátlapon külön dedikált gombbal. A különböző fokozatok között nagy különbséget nem láttam.(6. kép)
06
A kép mentése 1 db fájlba történik.

A Károly hídnál sirályok vártak, remek prédák a fotográfus és a követő AF számára. A Fujinon XF90mmF2-es, teljes nyíláson is pengeéles … követve a madarak röptét, ez alkalommal először izzasztom meg a PRO3-at, és a mechanikus zárhoz tartozó leggyorsabb sebességre kapcsolva sorozom meg a madarakat. Néha ugyan be-becsúszik egy-egy életlen kocka, de szerencsére meglepően kicsi a hibaszázalék. Az AF-et külön dedikált hátsó nyomógombra pozícionálom (igen, itt már ezt is lehet!) és teljesen belefeledkezem a sirályok “kergetésébe”. Az AF remek, egyre inkább kezd hasonlítani az általam évekig birtokolt/használt első generációs Canon EOS 7D rendszerére. Valamit nagyon átírhattak a programozók a szoftverben, mert ahogy odakapom a témára a gépet és elindítom a rendszert, ugyan néha-néha előfordul, hogy az első kocka nem tökéletes, de az utána következő 2-3 már mint a penge, oly’ éles. Ez egy érdekes sajátosság, nagyon kedvez az én “dobós” telés stílusomnak, és ahogy már említettem volt, egyre gyakrabban tör elő a canonos életérzés, ami autofókusznál azért valljuk be, nem egy kellemetlen dolog (7.kép).
07

De hagyjuk a madarakat és próbáljuk ki a street fotót!  Arcérzékelő kikapcsolva, hiszen a fotósnak kell tudni, kit szeretne leképezni  a tömegből, a követő  AF itt is teszi a dolgát, vitathatatlanul gyorsabban és pontosabban elődjénél. (8.képek)
2019-11-01_214948

A nagy LCD-t  90 fokban kihajtva, élvezetesen könnyű a fotózás. Hogy teszteljem a képmező szélén lévő AF-pontokat, itt is asszimetrikusan komponálok, de minden a legnagyobb rendben.
Lassan visszafordulunk, időnk lejárt, mára ennyi jutott. A lány megvillantotta magát és eltűnt az ablakból, mi pedig vonatozunk haza. De találkozunk még, kis Szívem!

 Összegzés:
Azt gondolom, ha kettéhajtok egy papírlapot és az egyik oldalra felírom a gép számomra előnyös tulajdonságait, a másikra a hátrányosabb tételeket, bőven nyer a pozitív oldal.
Ugyan nincs áttörő újdonság (ha a sok vitát kiváltó LCD-től eltekintünk), de talán nem is feltétlenül baj. Bejáratott, de finomított, jól működő, innovatív, időt álló rendszerek, sistergős követő AF és egy pár olyan apróság, ami alkalmas arra, hogy a felhasználó a szívébe zárhasson egy technikai/munka eszközt. A kezdeti nehézségek egy kis empátiával és gyakorlással feltehetően legyőzhetők, s ha inkább a pozitívumokra koncentrálunk és nem arra, ami nem tetszik …
Nekem viszont pont egy ilyen kamerára van szükségem, s azt  se feledjük, hogy ez az 1.00-ás firmware, míg elődje már az 5.01-nél tart. Vajon mi jöhet még?
S ha azt kérdezitek: kinek érdemes cserélni, nos a válaszom: a hosszabb ideje X-T2/PRO2-t használóknak ajánlott megfontolni a cserét, korábbi gépek tulajdonosainak teljesen egyértelmű, amennyiben megtehetik.
És az X-T3 és X-T30 tulajoknak? Ők szerintem még kivárhatnak, vajon milyen újdonság fog “lecsorogni” a PRO3-ból számukra?
Ami viszont tény: az X-PRO3 a jelenlegi legfejlettebb X-vonalas kamera, amivel évekig együtt tudok és akarok dolgozni.
Utóirat: Ugyanitt X-PRO2 kedvező áron eladó!
Utóirat2: Már elkelt!

Írta: Mónos Gábor, Fuji X-Photographer

Kategória: Fotó | 1 hozzászólás

Fotókiállítás Pécsett

No, nem az enyém, én csak megnyitottam Haller Szabolcs barátom “Kuba” című fotókiállítását.
Remek rendezvény volt, sok érdeklődő, néhány (nagyon is kedves) régi ismerős, kávé, süti … és nem utolsó sorban kiváló fotográfiák. Egyszóval pompás este volt.

71255113_1168997540155623_711462178690957312_n

Közívávatra beemelem ide a megnyitó beszédet. Vigyázat, a szerzői jogi törvény ezt is védi!

HALLER Szabolcs: KUBA fotókiállítás

Tisztelt Megnyitó közönség! Hölgyeim és Uraim!

Sok szeretettel köszöntök mindenkit Haller Szabolcs  “Kuba” című  fotókiállításán itt, a PKK Belvárosi Közösségi Tér kiállítótermében.

Először az alkotóról szólnék, akinek a neve talán nem mindenki számára lehet ismert, hiszen Ő még a pályája elején járó fotográfus.
Haller Szabolcs igen fiatalon született, de csak két éve, 34 éves korában kezdett el  fényképezni.
Akkor azonban gyorsan akarta pótolni az elszalasztott (eltékozoltnak is mondhatnám) éveit, amikor még a fotográfia ismerete és művelése nélkül múlatta életét és bár Einstein szerint  “A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás” Szabolcs azonban mégis belevágott a sűrűjébe, és egy OKJ-tanfolyamon, Kalmár Lajos  fotográfus mestertől sajátította el a szakma csínját-bínját.  Tanulási görbéje igen meredek volt, gyorsan haladt előre, jelenleg már a Budapesti Metropolitan Egyetem Művészeti Karának fotográfia szakos hallgatója.  Először egy Nikon géppel kezdett alkotni, kicsivel később Fuji-ra váltott, s azóta a márka elkötelezett, lelkes híve és avatott felhasználója lett.
A  népi bölcsesség tehát Szabolcsra  is igaz: “A tudatos hajósnak a szél is segít”.

A fényképezés az élet egyik formája ”  mondta egyszer Henri  Cartier-Bresson, a legendás Magnum-fotós, és Szabolcs gyorsan megszeretvén ezt az életformát,  az elmúlt másfél évben 3 kontinens 8 országában készített felvételeket.  Ennek egyik gyümölcse a mai kiállítás, mely a bemutatók sorában immár a 3. Tehát nem az első kiállítását látjuk, de a tanulással töltött idők után a talán legérettebbet, legjobban átgondoltat.

Akár a kiállítás alcíme is lehetne: “44 fotó Kubából”
A falról ránk mosolygó képek széles műfaji spektrumot ölelnek fel: portrék, streetfotók, életképek, egy kis alkalmazott fotográfia – olyan világot tárnak elénk, ahova az átlagos közép-európai utazó csupán igen ritkán jut el.
Azonban nem az egzotikus témaválasztás a kiállítás mestergerendája, mely az egyes képeket egy egésszé fogja össze, hanem a kiállító művész stílusa, mely igazán kedvelhetővé teszi a fotográfiákat.
A szerző nem akar patetikusan, nagy témákat feszegetni, egyszerűen csak szórakoztatva tárja  elénk  azt a világot, ahova elutazott, azokat a képeket, amiket a kubai emberek megmutattak Neki – magukból. A fő motívum az ember és a környezete, melyet Szabolcs nagy empátiával és nem szűnő kíváncsisággal térképezett fel.  A fotográfus technikája révén nem csak  közvetíti a látványt, de pozitív érzelmeket is gerjeszt, sikerrel megidézi a HELY SZELLEMÉT.
Az alkotó azért nem felületes szemlélő, inkább elmélyült riporteri alkat, karon fogja és bevezeti az érdeklődőket ebbe a csodálatos, messzi világba: bekukkanthatunk egy család konyhájába, leülhetünk kibicelni a sakkozók mellé a ház küszöbére, láthatjuk a csipkelődő testvéreket, megleshetjük az ásítozó kisfiút, vagy a tükör előtt szépítkező leányt. De ha kedvünk úgy diktálja, beülhetünk egy borbély székébe, vagy labdázhatunk a fiúkkal a grundon, esetleg rágyújthatunk egy jó szivarra … igen, a legendás kubai Havanna szivarra!
Kisétálhatunk a dohányföldekre, megnézhetjük a dohánylevelek betakarítását, kérges, megsebzett kezű aratómunkások arcába pillanthatunk – ezek a képek már-már a szociofotók  határát feszegetik – és végül  együtt fújhatjuk a füstöt egy Castro-szakállas férfival vagy akár egy molett nagymamával.
Aztán az autók … Kinek ne lenne dédelgetett vágya, hogy közelről megnézzen, megérintsen egy régi , csupa fémből és üvegből összerakott amerikai gépkocsit, vagy behuppanjon az öreg Chrysler vagy Dodge ülésére? A kiállításon ezt is megtehetjük.
A mindennapi élet ábrázolása a művészek, a festők, zenészek, táncosok világába is elkalauzol bennünket.  Megfigyelhetjük az elmélyült alkotókat, a festőállvány előtt álló vagy ülő művészek láttán kicsit mi is megpihenhetünk, hogy aztán újra felvéve a “kubai ritmust” haladjunk tovább sétánkon a kiállítóteremben.

Nekünk, fotográfusoknak a fotókiállítás mindig ünnep, mert bár a gyakorló fényképész szinte minden nap ad ki a kezéből képeket a megrendelőnek, mellyel újra és újra bemutatkozik, az igazi “névjegy” mégis egy tárlat, ahol az értő közönség  vizuális csemegét kap … s ezzel véget is ér az alkotás folyamata. A projekt lezárult … Jöhet a következő.

Rövid megnyitóm végén hadd idézzek Szipál Péter neves kollégánktól, aki azt  mondta egy rádió-interjúban: szerinte az a művész, akiről mások azt mondják … Fogadják tehát szeretettel  Haller Szabolcs fotóművész képeit, amelyekhez  a verseket, gondolatokat Hegyi Zoltán költő írta.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

Utóirat, 2019. 11. 20-án:
Úgy tűnik, lehetett valamiféle megérzésem, mikor a megnyitó beszéd közlése előtt az alábbiakat írtam:
“Vigyázat, a szerzői jogi törvény ezt is védi!”
Tudomásomra jutott ugyanis, hogy a kiállítás következő bemutatóján, Mezőberényben, Katona Péter, a békéscsabai Márvány Fotóműhely elnöke egy mondatrész kihagyásával egy az egyben felolvasta az első pécsi kiállítás általam írt megnyitó szövegét. Erről videó is van, itt látható: https://youtu.be/Q9xw5SftQMA
Éljen a szerzői jog!

 

Kategória: Fotó | Megjegyzés hozzáfűzése

Aktfotózás

Tegnap részt vettem Velican-Patrus Dóra workshopján. A téma az aktfotózás, a project a “Fekete-fehér” volt.
Dóra OKJ-tanfolyamokon stúdió-fényképezést tanít, nagyon tisztelem szakmai tudásáért és pozitív személyiségéért.

Kedvenc képem:
MONG3563_mid
Fujifilm X-T30 & Fujinon XF90mmF2                                1/180 sec., F2, ISO3200, -2.33EV

 

Kategória: Fotó | Megjegyzés hozzáfűzése

Ismét a szakirodalomról

Néhány évvel ezelőtt már írtam az általam ajánlott fotós szakkönyvekről, itt. Sajnos számuk azóta sem gyarapodott számottevően 😦
Beszélgetések során gyakran kérdezik tőlem, melyik volt az első fotóskönyv, amiből tanultam? Sokáig nem tudtam a választ, de előkerült egy elveszettnek hitt régi munkanaplóm, amelyet 1983-89. között vezettem. Ide írtam mindent, ami akkor foglalkoztatott, ami érdekelt, amit épp csináltam. Erősítő kapcsolási rajzok (amiket meg is építettem), saját filmjeim forgatókönyvei, újságokból kivágott érdekes cikkek, majd a fotó témakör …  A kezdet: 1984. december 31-i bejegyzés Roger Rössing: Fényképezés Prakticával (Műszaki Kiadó, Budapest, 1979) könyvéből. Igazából elkezdtem kimásolni az engem nagyon érdeklő részeket, 39 A4-es oldalnyi anyagot. A könyv a XI. kerületi Központi Könyvtárból származott, nem is értem, miért nem vettem meg? Talán azért, mert akkor ált. iskolai tanárként dolgoztam, ami már abban az időben sem volt egy túlfizetett szakma 😀 A könyv ára ugyanis 66 Forint volt.

IMG_20190917_125207_FP_blog

Kb. egy hónappal később 14 oldalt másoltam ki ugyanettől a szerzőtől való “Fényképezzünk színesre” című könyvéből.

IMG_20190917_125230_fényképezzünk_színesre_blog

Hát ezek voltak az első szakkönyveim.
Utóbbi művet már korábban megvásároltam, az “elsőt” pedig pár napja, és nagy örömmel helyeztem el könyvespolcomon. Ahogy az új szerzeménybe belelapoztam, ismerős mondatokkal és képekkel találkoztam. Ez a remek könyv alakította fotós énem alapjait. Az itt leírtak máig értékes tudnivalókat hordoznak, ezért bátran ajánlom mindenkinek, antikváriumokban még kaphatóak. Egy darabig. De nekem már megvan 🙂

IMG_20190917_161323_blog

Kategória: Fotó | Megjegyzés hozzáfűzése

Kísért a múlt

Huhh, ez egy baljós cím, de sebaj.
A fotós időről-időre találkozik alkotásaival, néha nem csak az interneten, hanem a való világban is.
A minap Sárospatakon fotóztam, az immár 9. Sárospataki Ostromnapok rendezvényein. A két nap mindig jó móka, remek programok régi barátokkal, ismerősökkel, napi 12-13 km-es gyaloglással és nem könnyű felszereléssel 😉
Néhány éve már “ottalvósra” tervezem az ilyen fotózásokat a (km)takarékosság és a hatékonyabb pihenés végett.
Nos, hogy szavaimat egymásba ne öltsem, a második nap reggelén, a szállodai recepció mellett egy halom, turistáknak szánt, sárospataki brossurát találtam, lehetett vagy 70-80 darab.
Így nézett ki a címlap:
IMG_20190722_094525_sp_bross_blog
A 12 oldalas leporelló (mert azóta a szakszerű megnevezést is megismertem),  jó pár fotót is tartalmaz, ismerteti a város főbb nevezetességeit, térképpel is segítve a tájékozódást. Mégis, ez a címlapfotó … nem kellett sokat hezitálnom, azonnal megismertem a saját képeimet, melyet a tipográfus egy kompozitba sűrített.

Az eredeti képek tehát:
2019-07-30_120319

A bökkenő tehát megint az, hogy engem, a készítőt és jogtulajdonost senki sem keresett meg a 2015-ben (!) forgalomba került leporelló címlapja kapcsán.
Igen, igen, kedves Olvasó, se szerződés, se számla, ellenben van egy több tízezer példányban kiadott nyomdai termék …  😦
A történet hasonló a blogomban már megírt 2013. október 3-i posztokban már megénekeltekhez. (Ha nem írtam volna, az sztori a bíróságon végződött)
Természetesen elkezdtem az ügy végére járni, előzetesen korai lenne bármit is mondani.
A további történésekről természetesen beszámolok egy következő bejegyzésben.

Kategória: Fotó | Megjegyzés hozzáfűzése