Sztori: A Blaha Lujza téren volt találkozóm egy barátommal. Teltek-múltak a percek, lassan kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy nem jön el (így is lett) Nem voltam túlzottan feldobva. Tőlem nem messze csúfoskodott az alumínium burkolatától megfosztott Corvin áruház épülete, ami így elég szomorú látvány. (Azokra a romokra emlékeztetett, amiket gyerekkoromban a Budai Várban láttam, háborús mementóként.) A negatív hangulatot csak tetézte a Corvin előtti ágaitól megfosztott fa, rajta a fáradt, beteg városi madarakkal. Egy kis reményt a felszálló galamb, a kép jobb harmadán zöldellő kis levélkék, valamint az alsó sarokban bevillanó kék ég jelent, mely tökéletesen ellensúlyozza a bal felső sarok komor fellegeit. Másnap: a képmezőből kirepülő galamb a menekülést jelenti ebből a nyomasztó, lepusztult környezetből. És ha belegondolok, ez a jelenlegi hazai helyzetben teljesen logikus cselekedetnek látszik
Az előző posztban ismertetett Olympus kamera elektronikája lehetőséget ad a kifinomultabb, pontosabb, SZAKSZERŰBB fénymérésre. Adott tehát a lehetőség: ezen a borús délelőttön – csupán összehasonlító mérésekre alapozva – vizsgáljuk meg az OM-4 Ti spotmérőjének pontosságát és ezáltal használhatóságát! “Szerencsémre” rendelkezésre álltak a pontos kontroll műszerek: a Sekonic L-308X kézi fénymérője és a PENTAX Digital Spotmetere.
Gyorsan összeállítottam egy tesztképet is, fotókartonból, fehér rajzlapból és középen a KODAK szürke kártyájából állt a kompozíció.
A kép Fuji X-PRO3-mal készült, SOOC-jpeg, EXIF: 1/550 sec, F2, ISO400, ez utóbbi a standard, minden műszeren beállított érték. A fénymérés MÁTRIX beállítással történt, és egész jó eredményt adott. Ha konvertálom az F8-as metódusra a Fuji mátrix mérését, 1/30 sec. F8-jön ki, ami a szürke laphoz képest -1.1/3-nyi EV-csökkenést jelent
Az alapot a Sekonic – beeső fénymérés üzemmódban (félgömb diffúzor) – szolgáltatta: 9.8 EV (vagy FÉ, kinek hogy tetszik). Ez volt a rendelkezésre álló fény. A többi mérés indirekt módban történt, a mérés-sort táblázatban foglaltam össze. Az OM-4 Ti mellé (a táblázatban alá) még bevettem a Fuji X-PRO3-as kameráját is, “miért ne?” alapon.
A végeredmény. A mérés ISO400-as környezetben zajlott
Ami rögtön szemet szúrhat, hogy a Sekonic ugyan helyesnek tűnő blende/záridő kombókat mér (pl. 1/15 sec., F8) mégis, az ebből képzett FÉ-érték jelentősen eltér a PENTAX-étól, mintegy +2 FÉ-vel. Mivel azonban az értékpároknál hozta az átlagot, szomorú szívvel hagytam figyelmen kívül az L-308x által képzett 9.8-as EV értéket. A második sorba a kézi spotmérő által mért adatokat írtam, először FÉ-ben, majd leolvastam a tárcsákról az összetartozó párokat is. A két fényképezőgépnél már könnyebb helyzetben voltam, a fénymérőket “spot”ra állítottam és leolvastam az aktuális adatokat. Nagyon meglepett az OM-4 Ti mérőegységének pontossága: a KODAK szürkelapról vett értéke (V. zóna) pontosan megegyezik a Sekonic által mért – a beeső fényből alkotott – expozíciós idővel (F8 adott blendével), az árnyékok és a (csúcs)fények mért értékei szinte alig mutatnak eltérést egymástól. Mi hasznunk származhat ebből? Hogyan ültethető ez a tapasztalat át a gyakorlatba? Az OM-4 Ti-nél sajnos úgy nem, hogy kimérnénk a megtartandó csúcsfények és megtartandó árnyékok értékeit és ebből képezne egy helyes expozíciós értéket a kamera mikro-computere. De ne legyünk ennyire telhetetlenek: ha a fotográfus a fejét is használja, könnyedén dönthet. Fordítós (dia) filmnél a csúcsfényeket kell kordában tartani (akárcsak a digitális fotózásnál), míg a negatív filmekkel való munka az árnyékok megtartására ösztökél bennünket. P.S.: Megfelelő gyakorlat esetén a multi-spot mérésmód is hasznos lehet, de akkor a középtónusokat érdemes belőni. Az pedig már legalább középiskolai szint. Szép fényeket! 😉
A csillagászati tél végén új jövevénnyel gazdagodott a “család”, megérkezett az Olympus OM-4 Ti.
Az Olmpus OM-4 Ti a Nikon FA* pályatársa, és mivel olyan harcosok is voltak a hivatásos fotósoknak szánt küzdőtéren mint a Nikon F3HP, a Canon F-1 és a PENTAX LX, ezért csak nagyon diszkréten, a sorok közé elrejtve lehetett olvasni arról, hogy az Olympus az OM-4 Ti-t is a profi fényképészek munkaeszközének szánja. *A Nikon az FA modelljével vezette be az általa szabadalmazott mátrix fénymérést, mely azóta szinte minden kamerában megtalálható
Az Olympus OM-4 Ti redőnyzáras, tükörreflexes, analóg kamera az OM-4 javított utóda, 1987-2002 között gyártották. A befejezés évszáma sem véletlen, hiszen egyrészt erre az időpontra más remekül működö autofókuszos gépek voltak közel tíz éve a porondon (pl. a remek Canon EOS-1), és ekkor már sorozatban gyártott, nem rossz digitális kamerák (pl. Minolta Dimage 7 és tsai.) is kikezdték az analóg SLR-ek addig rendíthetetlennek látszó piacát. Visszatérve ismertetőm főszereplőjéhez: tartós, nemes anyagokból készült, érezhetően szinte az “örökkévalóságnak” gyárthatták, ahogy pl. a teljesen mechanikus OM-1(N)-et is. A “Ti” jelzés a gépvázon (sajnos) nem a redőnyzár anyagára/minőségére utal, hanem (és mivel nincs új a Nap alatt) a Fujifilm zászlóshajójához hasonlóan a a fedlap és a talplemez készült a már említett kemény, tartós fémből. Ebből és az “időjárásállóvá” szigetelt vázból is pontosan érezhető a kamera pozícionálása. A klasszikus, letisztult forma láttán nem csodálkozhatunk azon, hogy sokan “minden idők” legszebb tükörreflexes kamerái közé sorolják az OM- 4 Ti-t. Ha képzeletben a titán fedlap alá kukkantanánk, kifinomult, precíz elektronikát találnánk olyan lehetőségekkel, amitől még ma is megdobbanna minden fotográfus szíve. A precíziós fénymérés iskolapéldája készült el az OM-4 Ti-be. Kézi és fél(idő)automata működés, középre súlyozott és spotmérés jellemzi ezt a típust is, annyi finomítással, hogy egyrészt 8 db. (spot)mérés átlagát lehetett a legjobb expozíció elérése érdekében felhasználni (ugyan, ezt a már korábban megjelent Canon T-90 is tudta 9 egységgel), de megjelentek dedikált gombok – ugyanúgy, ahogy a vele egy időben piacra került – Minolta Spotmeter F-ben – amivel közvetlenül a csúcsfényekre, illetve az árnyékokra lehetett pontos értékeket mérni. Tehát sarkosabban: a “SPOT” gomb megnyomása után a kereső mérőkörében a fotográfiai középszürkét (V. zóna AA. rendszeréből) mérhetjük/rögzíthetjük, de ha utána a “HI.LIGHT” vagy “SHADOW” gombot nyomjuk meg, akkor a használható csúcsfény (VII. zóna) és árnyék (II. zóna) expozíciós idők birtokába juthatunk, amiket memóriában rögzíthetünk is, igényünk szerint.
Középen-felül az expozíciós gomb, tőle DNY-ra a spotmérés gombja látható. A felirat fölött a memória-rögzítést jelző lámpa, a blokk bal oldalán a csúcsfények és árnyékok mérőgombjai találhatóak.
Na, jó kis unalmas cím kerekedett. Méltó az elmúlt egy évhez. Most a vírustámadás harmadik hullámánál tartunk, több, mint három hónapja van érvényben éjszakai kijárási tilalom. Bár ez utóbbi azért annyira nem érintett, amikor kellett (fotózás), mindig volt hivatalos passzusom a kijutáshoz. Igaz, nagy kedvem sem volt hozzá, ezért egy sorozat készült mindössze az éjszakai Budapestről, még tavaly, december 6-án. Ebből a sorból egy kép ment az 39. Sajtófotó pályázatra is, majd meglátjuk … Mivel fotózható eseményeim nemigen voltak, a stúdiómunka felé fordultam. Godox AD200-as akkumulátoros vakumat egy MS300-as stúdióvakura cseréltem. Oktató videókat vásároltam és belemerültem a csendéletkészítés rejtelmeibe.
Csendélet-werkÉs a végeredmény
A képeket focus stacking módszerrel készítettem, átlag 12 fotóból, de volt olyan beállítás, ahol 29 képet számolt ki a Fuji X-PRO3-as kamerám:
Olympus OM-1N tárgyfotó, 29 képből
Január végén a Bethlen Gábor Hagyományőr Egyesület – akikkel tavaly elkezdtünk fotózni egy történelmi sorozatot – először nyomtatott egy naptárt a meglévő képekből, majd
… február utolsó vasárnapján pedig egy újabb sor készült, ebből az én kedvencem:
Befejezésül pedig egy kis Photoshop-örömhír: az Adobe kidolgozott egy rendszert (és már be is építette a PS-be), amivel minőségromlás nélkül a KÉTSZERESÉRE lehet interpolálni a fotókat MINŐSÉGROMLÁS nélkül. Kipróbáltam, működik. E témáról bővebben beszél az alkotó, itt.
Egészen döbbenetes :O
Amúgy csak néhány speciális esetben érdemes használni, pl, ha óriásplakátra kell a kép, vagy portrét akarunk retusálni. Viszont már létezik és ez igen jó. Asszem megspóroltam egy középformátumú gép megvásárlását 😉
Jó reggelt kívánok, még mindig a Sziklai Dezső effektus 🙂 Az antikvarium.hu oldalon tovább nézelődve akadtam rá egy fotóalbumra, mely 65 magyar fotográfus 138 művészfotóját tartalmazza. Néhány név a teljesség igénye nélkül: Escher Károly, Czeizing Lajos, Reismann Marian, Járai Rudolf, Papp Jenő, Langer Klára, Horling Róbert, Kálmán Kata, Molnár Edit, Gink Károly és persze Sziklai Dezső. A gyönyörű fekete-fehér képeken kívül a könyv másik nagy erénye, hogy a záró fejezetben kis bélyegképek mellett a felvételi adatok is láthatók. Így válik igazi kinccsé ez az album.
Végezetül pedig a Műszaki Könyvkiadó által 1957-ben kiadott könyv fülszövege: “A kiadvánnyal nemcsak egy régen nélkülözött albumot kívánunk a sok tízezres hivatásos és amatőrfotós társadalom kezébe adni, hanem olyan képeket óhajtunk eléjük tárni, amelyek tájékoztatnak a témakeresésben és kielégítik a magasabb művészi igényeket. Az ipari és mezőgazdasági munkaképek mellett megtalálhatók a kulturális és művészeti vonatkozású, továbbá a sport-, portré-, gyermek-, zsáner-, csendélet- és tájképek is. Az anyagot rövid szöveges rész vezeti be, amely útmutatást ad a témakeresésben. Az album közli az egyes felvételek technikai adatait, amelyek komoly segítséget jelentenek mind a hivatásos, mind az amatőr fényképeszek számára.”
Sziklai Dezső nevével először az “Esztergom Anno” facebookos csoport egyik posztjában találkoztam, egy általa készített fotográfia kapcsán. Ez volt az a kép:
Készült: 1958. január 10-én, Esztergomban MTI FOTO: Sziklai Dezső
Esztergomi születésűként azonnal megfogott a hangulatos alkotás, először témájával, aztán a benne rejlő magas profizmussal. A fotó mesterien van komponálva, feszes képkivágása megvillantja a hivatása minden csínját-bínját ismerő fotográfus szaktudását: a kép 3 oldalról körbezárva ad keretet az elkapott zsánerképnek. Nézzük csak a képhatárokat! Bal oldalról a királyi vár Fehér-tornya indítja a fotót, s az hogy nem látjuk az épület szélső élét, az a digitalizáláskor használt szkennelés apró hibája lehet. Jobb oldalt a Bazilika harangtornya, alul pedig egy nagy víztócsában egy tükörkép látható, amely a fotó eszenciájaként is felfogható: kézikocsi, kucsmás ember, kutya és a Bazilika. Valódi remekmű ez a fotográfia, s mivel nem csak esztergomi, hanem ex-MTI-s is vagyok, elkezdett nagyon érdekelni a kép készítője. Először egy pár mondatos életrajzot találtam az artportal.hu-n: “Sziklai Dezső, fotóriporter, fényképész Bécs, 1910-09-2, Elhalálozott: Budapest, 1997. ? ? 1951-től a Magyar Fotó Állami Vállalat, majd az MTI fotóriportere volt. Inkább illusztrátor, az alkalmazott fotó mestere mint fotóriporter. A maga korában alig akadt nála nagyobb technikai tudású fényképész. Műszaki felvételek, épületfotók, a korra jellemző zsánerképek maradtak utána. Több szakcikket publikált a Fotóban. 1956: Magyar Fotóművészek Szövetsége tagja.(szerző: Kincses Károly)”
Ennél többet írt róla egy 2010-es retrospektív divatfotó-kiállítás apropóján (A DIVAT VILÁG A FOTOGRÁFIÁBAN – TEGNAP ÉS MA) a Magyar Sajtófotó Pályázat” weboldala:
“SZIKLAI DEZSŐ (Bécs, 1910-Budapest, 2002)Fotográfus Reáliskolai érettségi, kereskedelmi akadémia elvégzése után fényképész szakképzettséget szerzett. 1951-től a Magyar Fotó Állami Vállalat, majd az MTI fotóriportere, műtermi fotográfusa. Számtalan reklámképet, műszaki felvételt, épületfotót és zsánerképet készített. Híres volt magas technikai tudásáról, ám mint minden írásában és interjújában hangsúlyozta, ezt csupán eszköznek tekintette a gondosan komponált és alaposan átgondolt művek megalkotásához. Több szakcikke jelent meg a FOTO folyóiratban.”
Közben előkerült az esztergomi sorozat(!) egy másik képe a Soós-fotósbolt aukciójáról:
A bal oldali fotón a bevezetésben megismert kézikocsis öregember pózol kutyájával a Bazilika előtt
No, ezek után irány az MTVA (az MTI “jogutódja”) digitális Archívuma. Nem fűztem nagy reményeket a keresés eredményességéhez, de rövidesen hatalmas képanyagot találtam Sziklaitól, 3030 (háromezer harminc) fényképet! Lelőhely itt: MTVA Archívum A fotók mind remek technikával készült minőségi munkák. Hihetetlen kordokumentumok az 50-es és 60-as évekből. Van itt reklám, színház, portré, rengeteg tágyfotó, város- és ipari képek, sport, Pannóniák és Tünde robogók, fürdőruhás csajok és neves színészek … kedvencem mégis a már-már iróniába hajló “Kaszát nézeget egy férfi …” főszövegű műremek.
De talán még ezen is túltesz a szocialista erotikába hajló fotó, amikor a “vidéki elvtárs” vasvillavásárlást fontolgat. Ehhez a következő főszöveg járul (szintén az MTVA Archív anyaga) “Magyarország, 1961. november 17. Vasvillát nézeget egy férfi a kerti szerszámok közül egy háztartási cikkeket árusító üzletben a Ferunion – Magyar Műszaki Külkereskedelmi Vállalat számára készült reklámfotón. A felvétel készítésének pontos helye ismeretlen. MTI Fotó: Sziklai Dezső”
Ezen a képen is tetten érhetjük a művész magas szintű fotográfiai tudását. Nézzük ezt a világítást, ezeket a fényeket! Ma is megirigyelnék a szakemberek.
Szerzőnk szaktudását másokkal is megosztotta. Elismert mesterként a FOTÓ újságba írt szakcikkeket, valamint megjelent néhány fotográfiai szakkönyve is. Ezekből egyet én is a magaménak mondhatok. Ha felütjük a könyv oldalait precíz, érthető, szinte már tudományos okfejtést olvashatunk a helyes expozícióról. Csak egy példa: a modern szakirodalomban már-már vita alakult ki a beeső fény mérésének technikájáról. Az egyik tábor a fmérő diffúzorát a fényforrás felé fordítaná, a másik tábor amellett tör lándzsát, hogy a fényképezőgép felé kell fordítani a mérőkúpot. Nos, Sziklai Dezső pontosan elmagyarázza mikor kell az egyik és mikor kell a másik eljáráshoz folyamodni. És, hogy mi a megoldás? Nem árulom el, itt bújik meg a lapok között. Jó böngészést, kedves olvasó! 😉
Pályakezdő fotográfusoktól gyakran visszatérő kérdés: – Hogyan állítsam be a MILC-emet portrézáshoz?- Ezt rögvest be is mutatom, segítségül saját Fuji X-PRO3-mat hívtam. Az itt bemutatottak DSLR gépekhez is használhatóak, megfelelő konverziók után.
Első kérdés, milyen szakkönyvet ajánlanék kezdőknek? Sajnos nem túl nehéz a válasz, hiszen a vakuzásnak magyar nyelven soványka irodalma van. Ebből kiemelkedik Scott Kelby alant látható remeke. Részletesen leírja a felszereléseket, a technikát és nem csak stúdió- hanem rendszervakus megoldásokat is ismertet. Beállítási rajzokkal (setup) segíti a könnyebb megértést és a reprodukálhatóságot. E mellett a komplett képfeldolgozást is elmagyarázza, akit érdekel ebből a részből is nagyon sokat tanulhat.
A másik használható kézikönyv szintén kedvelt szerzőnk tollából a “Vakuskönyv fotósoknak” címet viseli. Ez is sok ismeretet közvetít, elmagyarázza a felszerelés működtetésének a logikáját, tehát még ezt is a “kihagyhatatlan” kategóriába sorolnám.
De lássuk a medvét, azaz a Fuji MILC-et.
1., Először is beállítjuk a lehető legkisebb érzékenységet a masinán. Gondolom, ezt mindenki tudja, miért? Kis zaj, nagyobb élesség és részletgazdag kép. Ha lehet, használjunk állványt a stúdióban, valamint távkioldót, nehogy berázzuk a fényképezőgépet, és ne feledjük el kikapcsolni a képstabilizátort sem!
2., Egy ideje a kültéri fényképezésnél az autofókuszt mindig követőre állítom, ha portrézok, azt is elmondom, hogy miért: a technikailag tökéletes arcképnél a fotóshoz (nézőhöz) közelebb lévő szemnek kell brutálisan élesnek lenni. A dagerrotípia korában (hosszú expók) támasztékokkal rögzítették az “áldozat” (modell) fejét, hogy még véletlenül se mozduljon meg. Ilyet ma már nem kell tennünk, viszont se a modell, se a fotós nem mozdulatlan. Ezeket a tengelyirányú mozgásokat lehet kiválóan semlegesíteni a követő AF-fel. Hagyományos stúdióban, ahol nincsenek HSS-vakuk, ez a probléma nem igazán jelentkezik, mivel általában 8-11-es blendével dolgozunk (a szinkronidő jellemzően 1/125 mp.), a mélységélesség óriási, tehát itt elég az “egypontos” AF használata is.
A PRO3 AF beállításai: M-manual, C-követő, S-egyszeri fix
3., A “Q” gyorsmenüben beállítjuk az arc, azon belül a szemérzékelést, itt három lehetőség van: jobb és bal szem, valamint “csak szem”, amikor a gép maga választja ki a fotóshoz közeli szemet, kisebb-nagyobb sikerrel. Célszerű itt manuálisan meghatározni az élesség célpontját.
Itt épp a jobb szem a “nyerő” De vigyázat, az oldalak beállítása nem a “rendezői” séma alapján, hanem a modellnek megfelelő érték alapján történik.
4., Az AF pontot a szem nagyságának megfelelő méretre kell csökkenteni. Ha nem az arc/szemkövető beállítást használjuk, a mérőpontot kézzel kell a szemre állítani
Itt még kisebb mérőpontot is be lehetett volna állítani, valamint az álló képformátum lenne az indokolt
5.,Nagyon fontos a MILC gépeknél a kereső helyes beállítása. Alaphelyzetben a kereső világossága alkalmazkodik a fényképezőgép alapbeállításaihoz: záridő-blende-ISO, hogy már a keresőkép alapján be tudjuk állítani a helyesen exponált képet. No, ezt is ki kell kapcsolnuk, hiszen a sötét stúdióban csak nagyon felerősített, szemcsés képet láthatnánk a keresőben. A szimuláció “Off” állásában a kereső úgy működik, mint egy DSLR optikai keresője.
“Csavarkulcs” menüpont, képernyő beállítás …Képernyő beállítás 2. oldal …És “EXP./FE előnézet”: KI
Végezetül egy praktikus jótanács: a munka végeztével MINDENT állítsunk vissza az eredeti beállításokra. ISO, AF, kereső és a képstabilizátor! Sok bosszúságtól kímélhetjük meg magunkat! Jó portrézást, szép fényeket kívánok minden olvasómnak 🙂
Tavaly karácsonyra (milyen furcsa ezt már így leírni) feleségem kérésére meg kellett “lepnem” magam egy könyvvel. A Savolya Park Líra könyvesboltjába tértem be, bár néhány hete már felmértem a szegényes kínálatot, mellyel a hazai kiadók elkényeztetik fotós vásárlóikat, mégis megszokásból ahhoz a polcrészhez indultam, ahol a már említett szakkönyvek árválkodtak. Gondoltam, ez a hely lesz a kályha, s mint régen, a tánciskolában, innen indulva fogom végigkeringőzni a boltot. Nem így történt. Szinte azonnal megakadt a szemem egy kiadvány gerincén, mely frissen érkezhetett. A címe: Történelem és fotográfia, alkotója az izgalmas nevű Stemlerné Balog Ilona volt, a mű az OSIRIS kiadó és a Magyar Nemzeti Múzeum közös kiadásában jelent meg 2009(!)-ben, mindazonáltal a kötet vadonat új volt. (Valószínűleg a 2001-ben, a “Fénnyel írott történelem” című szintén fotótörténelmi témájú könyv “utórezgése lehetett ez a mű, melyben Stemlerné még csak társszerzőként szerepelt) Belelapoztam és azonnal tudtam, hogy ez a darab hazajön velem. Nagyon korrekt magyar és nemzetközi fotótörténet tartottam kezemben, új, izgalmas képanyaggal, rengeteg jegyzettel és forrásmegjelöléssel, igazán ínyenceknek való. Az első fejezet elolvasása után pedig az a gyanúm is támadt, hogy az OKJ-s fotótöri egyik (ha nem az egyetlen) forrásműve lehetett ez a könyv. De hogy kerülhetett újként a polcokra egy 11 évvel ezelőtt kiadott remekmű? Talán egy raklapnyi lefóliázott példányt találtak egy raktár mélyén? Vagy a Nemzeti Múzeumban porosodhatott néhány kötet? Talán sosem tudjuk meg, az viszont tény, hogy a Líra könyvesboltjaiban még ma is (2021. 01.01.) mindenhol fellelhető 1-5 példány. Ajánlom mindenkinek, aki szereti a történelmet, érdekli a fotózás technikájának fejlődése, aki szívesen néz olyan “új” képeket, melyet nem bámult unalomig újra és újra, aki OKJ-vizsgára készül … egyszóval szinte mindenkinek 🙂 Kedvcsinálónak pedig álljon itt egy gondolat, mely a fotográfia egyik “atyjától”, az angol William Henry Fox Talbot-tól származik, s melyet “A létra” című kalotípiájához fűzött: “… ha emberek csoportját művészien elrendezzük és kis gonddal beidomítjuk, hogy néhány másodpercig abszolút mozdulatlanul maradjanak, könnyűszerrel igen élvezetes képet kaphatunk“
A címlapot pedig a legendás Munkácsi Márton fotózta 1925-ben, címe: “Bethlen István miniszterelnök megérkezik a Parlamenthez”
