Holnap nyílik Pécsett a Magyar Fotóművészek Szövetsége “Kortárs magyar fotográfia 2024” c. kiállítása, ahol én is szerepelek egy alkotással, mely teljesen véletlen, de balról az első kép, címe: “Tájkép csata közben”
Köszönet az MFSZ-nek és elnökének, Zsolt Hamarits-nak!
A minap vásároltam egy “játszós” Godox AD100-ast a meglévő 3 Godox vakum mellé. Az AD100-as kicsi, könnyű, de fényerős akkumulátoros villanócska, egy V1-et váltott nálam.
A rendszerhez tartozik egy Sekonic Speedmaster L-858D fénymérő, belső Godox-adapterrel (RT-GX transmitter)
Hogy kipróbáljam az új szerzeményt, készítettem egy önarckép-sorozatot, melynek hogyanját most részletesen ismertetném.
Gépváz: Fuji X-H2
Optika: Viltrox XF 75mmF1.2
Világítás: Godox AD100, 85 cm-s áteresztő ernyővel
Mérés: Sekonic Speedmaster L-858D fénymérő+ RT-GX transmitter
Váz beállítások:
-Manuál mód, záridő 1/125 – 1/200 sec.(nálam az utóbbi),blendét a kézi fénymérő alapján állítom (de pár próbafelvétellel is kikisérletezhető)
-AF: követő (C)mód (bár az önkioldó úgyis átállítja S-re), mérőmező legnagyobb zóna (majdnem teljes képfelület)
-Önkioldó vagy távkapcsoló
-Szemkövető beállítás
A fenti módszer másképp:
-PRE-FOCUS – ON
-“Felvétel beállítás időközökkel”, 2-3 mp-re állítani (hogy újra feltöltődhessen a vaku)
-Ugyanitt beállítani az elkészült fotók számát, ami akár végtelen is lehet
-A felvétel kezdetének beállítása (D-pad, jobbra)
Egy fotó a sorozatból
Két könyv, 1969-ből. Két könyv, két egyforma darab. Azaz dehogy egyforma: a bal oldali, melyet a kiadás évében vásároltam, néhány lappal “szegényebb”. Még évtizedekkel ezelőtt egyszer kölcsönadtam egy rokonnak, és amikor hosszú könyörgés után visszakaptam, elszomorodva és egyben felháborodva láttam, hogy néhány lapot durván kitépett belőle a drága kuzin.
Pedig a könyv életem egyik legjobban akart darabja volt, egy német nyelvű hajómodellező kiadvány, tele nézeti- és tervrajzokkal..
Már a megjelenés évében felbukkant Budapesten, a Bartók Béla út elején álló Műszaki Könyvesboltban. Hónapokig kellette magát a kirakatban. Én minden nap megcsodáltam, mikor hazafelé mentem az iskolából, persze kerülővel, hogy láthassam imádottamat. Órákat álldogáltam a hatalmas portál előtt, de nagyon drága darab volt ez egy kisiskolásnak. (Most néztem meg, 59 Ft 50 fillérbe került)
Egyszer – nem is tudom honnan – vettem a bátorságot és kivetettem a kirakatból, hogy belelapozhassak, noha tudtam, nincs miből megvásárolni. Máig sem felejtem azt a lesújtó pillantást, amit a könyvesbolt dolgozójától kaptam, mikor elrebegtem, hogy még gondolkozom a vételen.
A rajzok a műben minden várakozásomat felülmúlták, s szinte belebetegedtem, hogy nem lehet az enyém. Összekapartam minden pénzemet, majd előadtam kálváriámat Édesanyámnak, mert tudtam, hogy ha támogatását elnyerem, akkor minden vágyam teljesülhet.Nálunk ugyanis így működnek a dolgok: igazi “patriarchális” família voltunk: a férfiak boldogan megtették azt, amit feleségük sugallt nekik és még büszkék is voltak, milyen jól döntöttek. A háttérben az anyák, nagyanyák pedig pókerarccal figyelték az eseményeket. Gondolom, belül azért jókat mosolyogtak.
Szóval Édesapám kipótolta a hiányzó összeget és én rohanhattam a boltba. Az eladó persze csak akkor adta a kezembe a hőn áhitott tárgyat, mikor az utolsó fillért is kiszurkoltam a pultra, tekintetéből kiolvashattam, hogy csak egyszer volt Budán kutyavásár.
Hazavittem Herbert Thiel káprázatos remekét, sokáig együtt aludtunk és ahogy a képen bal oldalon látható, szinte ronggyá is olvastam.
Néhány évvel ezelőtt megláttam az antikvarium.hu site-ján egy szinte vadonatúj pédányt, de horribilis áron, közel 30.000 Ft-ért. Fájó szívvel engedtem el a történetet.
A múlt héten – talán valami sugallat hatására – ismét beütöttem a keresőbe a mágikus címet: “Vom Wikingerboot zun Traglachenschiff”. Nem hittem a szememnek, mikor egy szentendrei használtkönyv-bolt (antikvarium.superwebaruhaz.hu) kínálatában megpillantottam a művet, a baráti, 3900 Ft-os áron.
És most itt van mindkét darab. Békésen megférnek egymás mellett a könyvespolcon: balra ifjúkorom megtépázott és megkopott emléke, jobbra pedig a sokkal jobb állapotban lévő “pót-példány”, melyből egy lap sem hiányzik
Most már csak modellezni kellene. Újra 🙂
A 125. Torontói fotószalonon már kaptam “Photojournalism” kategóriában egy CAPA-Ribbont, de ma sikerült ezt felül is múlnom.
Most jött az értesítés, hogy a 130. Torontói Fotográfiai Nemzetközi Szalonon egy képem IAAP (Nemzetközi Fotóművész Szövetség) aranyérmet nyert a Photojournalism kategóriában!
Fuji X-T2&Fujinon XF50-140mmF2.8
Fotótöri oktatáshoz frissítettem képtáramat és kezembe került André Kertész “A ZAIDA” című fotója, amit 1917. február 1-jén készített Esztergom-Vizivárosban.
-Jé, nekem is van ilyen!- gondoltam és gyorsan előkerestem egyet, mely 1975. körül készült és akkoriban persze nem is tudtam, kicsoda André Kertész.
Hát persze, hogy volt fotóm, hiszen Nagyszüleim a vizivárosi Zárda épületében laktak (amit az 1950-es években elvettek az apácáktól és csak a rendszerváltás után kaptak vissza) és amikor kiléptem a hatalmas kapun, ez a látvány fogadott, s melyet számtalanszor meg is örökítettem.
De hogy jön ide Henri Cartier-Bresson? Úgy, hogy Ő mondta egyszer:
„Nem tehetünk olyat, amiben Kertész már meg ne előzött volna minket.”
Mennyire igaza volt!
Bal oldalt Kertész fotója, jobb oldalon az enyém 🙂
Aki kerékpározik, előbb-utóbb utoléri valamilyen nem kívánt sorscsapás. Oldalról, kerékpáros átkelőhelyen már löktek fel autóval, azóta nappal is bekapcsolt, oldalra is villogó fényt adó LED lámpákkal közlekedem. Viszont a kátyúkat mindig óvatosan kerülgettem, mert tartottam a mögöttem jövő forgalomtól. Testi épségem még jobb védelméért a minap beszereztem egy kis radart (RVR 315), amely 140 m-re “lát” hátrafelé és kompatibilis minden Garmin EDGE computerrel (nekem 130-as van) de akár egy mobltelefonnal is együttműködik. Remekül szuperál, mióta megvan, nyugodtabban tekerek.
Ajánlom mindenkinek!
Bevallom őszintén, korábban csak hallomásból ismertem a Viltrox márkát, igazából nem is nagyon érdekelt. Annyit tudtam, hogy egy feltörekvő kínai gyártóról van szó, aki egyre bátrabban szórja a piacra fényerős fixeit, melyek aztán gyakran sajnos a használtcikkeket kínáló site-okon végzik. A szokásos standard fókusztávolságok (13, 23, 33, 56, 85) szerepelnek a kínai kínálatban, jó fényerővel, de a teljesen nyitott blendénél érezhető lágysággal/életlenséggel – olvashatjuk a tesztekben. “Szexepiljük” az áruk, mely a gyári objektívekhez képest igen barátiak, egészen pontosan a gyári megfelelő 47-52%-a! A felhasználó pedig maga dönthet, melyik megoldás a megfelelő számára? A a hivatalos brand optika vitathatatlan felsőbbrendűsége, vagy ECO megoldásként olcsóbb árú, ámde nem annyira”penge” minőségű üveg az elfogadható alternatíva?
Ebbe a langyos pocsolyába dobta bele a féltéglát a Viltrox, amikor előrukkolt a 75mm-es fókusztávolságú objektívjével, ráadásul “PRO” kivitelben, ami szabvány időjárás-állóságot jelent.
Miért lett telitalálat ez az optika? Több okból is. Először is itt van a fókusztávolság kérdésköre. Ha fix objektívet keresünk a telék között, a Fuji gyári kínálatában elég szegényes szikár a felhozatal. Három fókusztávolság elérhető, az 50 (Leica 75)mm, az 56 (Leica 84)mm és a “felsőházi” nagy öreg klasszikus XF90mmF2 (Leica 135mm). Az 56 és a 90mm közötti szabad sávba tette be nagyon ügyesen a lábát a Viltrox, felhagyva a standard fókusztávolságok “klónozásával”. Olyan szegmensbe nyomult be tehát, ahol nem kellett vetélytárssal megküzdenie.
Fényerő szempontjából a japán gyári felhozatal már minden igényt kielégít: F1.0 és F2.0 között változhat, több lépcsőben. A V75-tel a kínai gyár azonban ismét merészet húzott, mert az F1.2 a kategória majdnem legjobb értéke, holtversenyben a 2-3 helyen áll. De mire is kell nekünk egy ilyen fényerős lencse? “Majd, ha lemegy a Nap, megtudod” – mondhatják rutinosabb kollégáink és mennyire igazuk van! Ha emellé még idevesszük a sokszor már alapkövetelménnyé vált háttérelmosást teljesen nyitott rekesznél, akár még vakufény (HSS) mellett is, akkor láthatjuk, hogy egy komoly, modern eszköz állhat rendelkezésünkre, ha bizalmat szavazunk a V75-nek.
Mivel régóta tervezem, hogy a korábban botorul kétszer is eladott Fujinon XF90mmF2-t pótolom, saját magamat is meggyőztem a Viltrox AF 75/1.2 XF megvásárlásának szükségességéről.
Használat: Fujifilm X-H2-209C gépvázzal (firmware 3.00)
Tapasztalataim:
–Rendezvényfotózás kültéren, adott fényben (Tatai Patara): itt került először a mélyvízbe a Viltrox, de rögtön le is vizsgázott/tam.
Koszorúzás, az aktuális nagyember lassú, kimért lépésekkel közeledik a tetthely felé, virágfüzérrel kezében, a 75-ös viszont nem találja sem a szemét, sem az arcát, veszettül motorozik előre-hátra, a végeredmény egy jobb sorsra érdemes, ám velejéig életlen kép: hát ezt elbuktuk, pajtás! Gyorsan vissza is került az addig hiba nélkül dolgozó Fujinon XF33mm az X-H2 vázra. Bemutatkozásnak nem a legjobb dolog, ami történhetett velünk. Másnap már óvatosabban használtam a Viltroxot, statikus portréknál hiba nélkül, gyorsan találta meg a modellek szemeit. Egy piros pont a Viltroxnak, egy fekete nekem.
–Portré szobában, adott fényben:
Korrek szemfelismerés és leképezés, teljesen nyitott rekesszel is. Alapszituáció, ezt illik is sikeresen teljesíteni.
–Vállalati rendezvény, 17 és 21:30 óra között, adott és kevert fényben, kül- és beltéren egyaránt:
A teszt záróakkordjaként céges ünnepség, ültetett vacsorával, műsorral. A társaság ismerős, évek óta fotózom őket, tehát vettem egy nagy levegőt és a Fujinon XF 50-140mmF2.8 helyett a durván fényerős Viltroxot vittem csak magammal, ugyanis nem kellett messziről lesifotóskodnom, közel mehettem a vendégekhez.
Választásomat nem bántam meg. Automata ISO-s beállítást használtam (125-6400 ISO, záridő IS AUTOMATA) és kíváncsian vártam a végeredményt. Amit kaptam, engem is meglepett. Az X- H2 maximálisan együtt dolgozott a Vitroxxal (is): a zársebességet kevés fényben sem engedte 1/110 sec. alá (reciprok-szabály), ha több fény esett a szereplőkre, akkor értelemszerűen 125ISO-val és 1/110 sec. feletti időkkel dolgozott.
Ennek a beállításnak, valamint a Q-menü paraméteinek helyes megválasztásával nagy tömegben tudtam gyártani a SOOC-jpegeket, melyek közül egyetlen egy sem volt berázott! A RAW-ok csak tartalékként szerepeltek, de szerencsére hozzájuk sem kellett nyúlnom.
+1, bónusz:
-Országúti próba: kezembe vettem vizsgálódásom tárgyát (na jó, azért felraktam az X-H2 vázra) és kiballagtam a közelünkben futó régi 7-es úthoz. Ez egy jól belátható, nyílegyenes szakasz Tárnok előtt, itt mindenki úgy megy, ahogy a csövön kifér betartja a KRESZ által előírt megengedett sebességet, ezért ideális hely az objektív és a követő AF gyorsaságának kipróbálására. Pont egy tucat kép készült a közeledő személygépjárművekről és nem meglepő módon természetesen mindegyik teljesen éles is lett.
Beállított (és generált) értékek: 1/18000 sec., F1.2, ISO125, időautomatika, -1FÉ, követő AF, booster NO, témaérzékelés: szgk, sorozatfelvétel 15kép/mp, SOOC-jpeg (mintafotó-sor)
KONKLÚZIÓ:
Kezdjük egy negatívummal: a Viltrox 75XF egy böszme nagy, súlyos és bumfordi objektív, s mint ilyen elég nehezen is kezelhető, méretei és tömege a Fujinon XF16-55mmF2.8-hoz hasonlítanak.
De ennyi, itt véget ér a panaszok sora, az optika minden próbát kiállt.
Remek, olykor életet megbízást mentő fényerő, pontos autofókusz (jelenlegi firmware 1.02), jól működő, kézreálló blendegyűrű teszi élvezetessé a Viltrox-szal történő fotografálást.
Jellege szerint az objektív nem a – többek által túl sterilnek tartott – gyári objektívekre hajaz, hanem inkább vintage-jellegűnek mondhatnám. A blende nyitásával az általános lágyság ugyan növekszik, de mindig megvan az az éles pont, az, amire az AF mérőkeretét állítottuk, kis túlzással azt is mondhatnám, hogy a blendegyűrű forgatásával a lágyságot is tudatosan tudjuk szabályozni. És ez sajátos, szerethető karaktert ad vizsgálódásunk tárgyának.
Bevallom őszintén, a kromatikus aberráció kérdésével nem igazán foglalkoztam, kiugró problémát viszont nem találtam.
Az objektív színei igen hasonlóak a gyárihoz, ellentétben pl. a Sigma 56mmF1.4-gyel, ahol szinte ordított észrevehető volt az eltérés.
Technikai paraméterekkel nem fárasztok senkit, aki komolyan érdeklődik felőle, az úgyis felkeresi a gyártó, vagy a forgalmazó (StudioLine Kft.) weboldalát, viszont azt megemlíteném még, hogy a lencsetagok a jó hírű japán HOYA gyárában készültek a rájuk gőzölt bevonatokkal együtt.
A jelenlegi firmware az 1.02-as, USB C-vel akár egy telefonról is frissíthető, érdemes a gyártó oldalát rendszeresen ellenőrizni az esetleges újabb szoftverért.
Ár: az építési- és a képminőséghez képest az ár szerintem igen kedvező, a gyári megfelelő cca. 60%-a.
Zárásképpen: Jelenleg igen jó megoldást jelenthet a fényerős kistelék között a V75, de csak addig, míg meg nem jelenik az újratervezett XF90-es, jobb fényerővel és stabilizátorral. Addig viszont bátran ajánlom a V75-öst, nem fog csalódást okozni, használhatjuk napi munkára vagy igényes hobby-fotózásra, nem is feltétlenül a gyári objektívek helyett, hanem inkább a gyári sor kiegészítésére.
Valamit nagyon eltaláltam, mert egy céges ünnepség fotófeldolgozása közben csak úgy potyognak ki a gépemből a jobbnál-jobb minőségű SOOC-jpegek. Pá-pá RAW, éljen a Fuji jpeg!
Ime, a Q-menü beállítások
Végre eljött a nyár, indulnak a különféle szabadtéri rendezvények. Ne pihentessük tehát kedvenc (Fuji vagy más típusú) fényképezőgépünket, pattanjunk ki kényelmes fotelünkből, induljunk, fotózzunk fesztivált!
Ööööö, de miért is jó ez nekünk?
Mert szeretünk fényképezni, s egy fesztivál páratlan lehetőségeket nyújt olyan műfajú fényképek készítésére, mint a portré a zsáner és a street-típusú képek megalkotása.
Ez utóbbi tételnél álljunk meg egy pillanatra! Politikai nyomásra 2014. 03.15-én módosult a Ptk., (erről akkoriban itt írtam), s ez a jogszabályi változtatás – több, más hozadéka mellett – egyben megásta a magyarországi streetfotózás sírját is. Hiszen, ha törvényesen akarunk dolgozni, nem akarunk bíróságra járni, akkor bizony – az un. “tömegfelvételek” kivételével – még exponálás előtt engedélyt kell kérni a képen szereplő személyektől, tizennyolc év alattiaknál a szülőtől, gyámtól, s mire ezt megtesszük, oda a pillanat … azt hiszem ezt egy fényképezőgép-tulajdonosnak sem kell bővebben magyarázni.
A fesztiválok szervezői azonban kettévágták a gordiuszi csomót: kikerülve a személyiségi jogi, valamint egyéb kártérítési perek sokaságát, a belépőjegyes fesztiválokon nemes egyszerűséggel a tikettre nyomtatták az ilyen, vagy ehhez hasonló szöveget.
A 2023-as Tatai Patara tájékoztatója a belépő vendégek számára
És ezzel bennünket, fotósokat remek lehetőséghez juttattak, hiszen jogszerűen fényképezhetünk minden olyan témát, melyen ember, emberek szerepelnek.
Aki tehát szereti az ilyen fajta fotografálást, hétvégenként ne maradjon otthon, hanem irány egy fesztivál!
Hirtelen ötlettől vezérelve év elején küldtem pár képet egy PSA-pályázatra. A Dunav Circuit 2023 körverseny magyar etapjában 8 képemből 7-et fogadtak el kiállításra és a “Street parade in New York” című fotóm “Honorable Mention” díjban részesült a “Travel” kategóriában.
Köszönet a zsűrinek (Kerekes István EFIAP/d1, Gerhard Boehm EFIAP és Leena-Maija Lindqist EFIAP/p) az értékelésért!
(A díjazott fotográfia Fuji X-T4&Fujinon XF10-24mmF4 kombóval készült)
Mónos Gábor fotográfus / Fuji X-Photographer 