Megint egy új könyv :)

Ez a fotóalbum kicsit más, mint az előző szakkönyvek. Villámgyorsan jelent meg a 39. Magyar Sajtófotó Pályázat anyagából válogatott képeskönyv, s bár idén sem nyertem, mégis egyfajta szakmai elismerést jelent, ha a fotográfus itt reprezentálhatja éves munkájának egy szeletét. Tehát idén is “Az év fotói 2020” album és benne a 100-101. oldalpár, egy-egy képpel.

A koncertfotó a Guano Apes Tribute Band 2020. július 24-i fellépésén készült a Metró Klubban. (Számomra egy ikonikus hely a Klub, a ’70-es években itt láttam/hallottam először közelről élő zenét, jelesül a P.Mobilt Vikidállal Pálmai Zolival, s később párszor fel is léptünk itt zenekarunkkal, a regényes nevű Grog együttessel. Én doboltam, az énekes pedig Varga Miklós volt, aki később sokra vitte a zenész pályán)
A fotó – mi mással – egy Fujifilm X-PRO3-as vázzal és egy Fujinon XF16mmF1.4-es objektívvel készült. Ez az optika remekül megtervezett és kivitelezett darab, a teljes nyíláson (F1.4) készült képen határozott, éles kontúrok látszódnak, remek brillancia mellett. A technika mellett a színpadkép is nagyon megragadott, az énekesnő, Karai Anna erotikus mozdulatát remekül ellensúlyozta Urbán Mátyás basszusgitáros ellenfényben álló alakja. A fénykép címét is ez ihlette (“Elvakít a fény”), egyébként ez volt a címe a Manfred Mann’s Eath Band egyik nótájának is.

A jobb oldali fotó pedig még az év elején készült, a koronavírusról még nem is hallottunk, ezért lett a fotó címe: “Boldog békeidők”
A kép a Kossuth Lajos utca végén készült, szemben az Astoria Hotellel. Több helyen bontási munkálatok zajlottak és az árkádok alá valaki kitett egy csorba tükröt. A helyzet tehát adott volt, csak élni kellett vele. Úgy tűnik, sikerült 😉

A következő blogbejegyzés előtt egy kis balatoni “pihenés” következik, sok-sok kerékpározással, majd nekiugrok a Tatai Patara három napos rendezvény-fotózásának, azt hiszem, ez lesz a következő témánk is.
Jó nyaralást mindenkinek!

Ismét a szakkönyvekről

Mivel nyáron uborkaszezon van és én nem szeretek uborkákat fényképezni, helyette olvasóim figyelmébe ajánlok két szakkönyvet.
Mindkettő antikvár példány, a bal oldalit láttam egy könyves szekérnél, potom 300 Ft volt az ára, a jobb oldali jelenleg 720 Ft a “regikonyvek.hu” portálon.

Tehát kissé részletesebben: Auer Kálmán műve először 1979-ben jelent meg. Nekem (egyenlőre) a 2. kiadás van meg, ez 1981-es, átdolgozott, kissé bővített. Az amatőrfotó-mozgalom akkori helyzetét szerintem jól jellemzi, hogy a 20 Ft. fogyasztói árú Gondolat zsebkönyvet 20.000 példányban nyomták, s az első kiadás gyakorlatilag egy-másfél év alatt el is fogyhatott.
Nem véletlenül. A mű hiánypótló volt a maga idejében, s ezen az eltelt kerek negyven év sem változtatott, azóta sem írt ilyen szakkönyvet senki.
A szerző a mű elején rövid technikai visszatekintést ad, majd kitér a kamerák “forradalmára” is.
Aztán szépen sorra veszi az objektívek, a fénymérők és végül a fényképezőgépek ismertetését.
Ez utóbbi igazán élvezetes olvasmány, hiszen innen megismerhetjük az ereje teljében lévő analóg fényképezőgép-gyártás TELJES palettáját: nagy márkákat, remek típusokat, melyek jelentős számban meg is jelennek szemünk előtt. Nem csak gyári fotókat szemlélhetünk, rengeteg gép fényképe szerepel az azóta legendássá vált Gadányi-féle gyűjteményből is. Aki szereti az analóg képeket (és van aki nem?), annál be is indulhat a pavlovi reflex, és egyre erősödik a birtoklási vágy. Én magam is így voltam ezzel (pl. Olympus-típuscsalád megvétele)
Szóval mindenkit csak biztatni tudok e kis könyvecske beszerzésére, áttanulmányozására. És ha valaki gyűjtővé válik … én mosom kezeimet 😉

Más jellegű Ibos Iván könyvecskéje, mely az “Üdülünk, fényképezünk a Balatonnál” címet viseli.
Üdülési tanácsokat nem nagyon, a fotózással kapcsolatos intelmeket, ötleteket, szabályokat viszont bőséggel kaphatunk ebből a méltatlanul elfeledett kis remekműből, melyet a Főfotó adott ki, 1984-ben.
De mi is adja ennek a könyvnek a jelentőségét és egyben báját? Az, hogy egy remekül összefoglalt, sok-sok információt tartalmazó, könnyed hangulatú oktató-könyvről van szó, mely jelentősen elüt a mai “tizenkettőegytucat” típusú irományoktól, melyeket évente “frissítve” vásárolhatunk meg, nem kevés pénzért. És, hogy sértődés ne essék, meg is írom: nem másra, mint a “Digitális fotózás műhelytitkai” sorozatra gondolok, a Rainbow-Slide Kiadó “örökbecsűire”.
De vissza Ibos Iván 89 hasznos oldallal bíró zsebkönyvéhez. Az általános oktató tartalom mellett olyan apró kis trükköket, meglepő fogásokat ír le, ami leginkább egy jó fotóhoz hasonlítható, mely nemcsak jó minőségével és remek kompozíciójával, hanem egy plusz kis blickfang-gal, egy – a szezőre jellemző kis csavarral – ad pluszt az átlaghoz képest. Nézzünk is egy példát. Vajon tudja a nyájas olvasó, milyen HÁROM követelménynek kell megfelelnie egy jó képnek? Na ugye 🙂 Ibos Iván ezt is elárulja műve 17. oldalán.
Szóval egy letisztult, könnyen érthető és igencsak jól használható szakmai zsebkönyvvel lesz gazdagabb az, aki beruház néhány százast erre a kis méretű, de nagy tudású szerzeményre.
Hát akkor, mindenkinek jó nyaralást (üdülést) és fényképezést kívánok a Balatonnál!

A blog veszélyes fegyver! :)

A történet kezdete tavaly decemberre nyúlik vissza, amikor is – hirtelen felindulásból megvettem egy Olympus OM-1N fényképezőgépet. Azt terveztem, hogy mivel sok időm van, újra elkezdek az analóg(filmes) fotózással foglalkozni. Ezért, amikor egy makulátlan állapotú 35mm-es és egy 135mm-es objektív jelent meg a Jófogáson, le is csaptam rájuk, a hab a tortán pedig egy újszerű állapotban lévő Olympus OM-4Ti megkaparintása volt. Gyönyörű kis darabok voltak, a miniatűrizálás csodái, élvezet (volt) rájuk nézni. Hm, és tényleg: sikerült összevásárolnom egy szinte komplett új kis rendszert a meglévő Canon, Minolta és Nikon analógok mellé.
Aztán egy szép nap Esztergomba kirándultam, pár óra alatt ellőttem egy tekercset az OM-4Ti-vel, majd haza autóztam. Otthon lehívtam a HP5-ös tekercset, s mire a 36 kockát beszkenneltem, öreg este lett.
Ez után elgondolkodtam: kell-ez nekem? Van erre időm? Van erre szükségem? Hiszen ott lapul a fotóstáskámban a világ egyik legjobb digitális masinája, a Fuji X-PRO3, 8mm-től 400mm-ig terjedő, mindent lefedő optikasorral. Esetleg jobb a legendás HP5, mint a PRO3 érzékelője? Aligha. (Mielőtt többen a … szívükhöz kapnának, azért annyira árnyalnám a dolgot, hogy egy profi – értsd marha drága – szkennerrel feldolgozva azért a HP5-tel is lehet csodákat művelni, na de ezért megéri?)
A racionalitás így áttört a birtoklási vágy rózsaszín felhőin, s elhatároztam, hogy fájó szívvel az egész Olympus-csapatot szélnek eresztem.
Van az Ocean’ Eleven című filmben egy jelenet, amikor Eliott Gould, George Clooney és Brad Pitt beszélgetnek. Ott hangzik el egy ikonikus mondat: “Igazad van Reuben, nagyobb volt a szemünk, mint a szánk!” Mára én is rájöttem, hogy nálam is ez volt a helyzet.
És akkor vissza a címhez. Ma délelőtt – az eladások kapcsán – találkozóm volt két ifjú fotográfussal: az első az OM-1N-et, a második a 135mm-es telét vásárolta meg. Alig léptem le a mozgólépcső utolsó grádicsáról, észrevettem, hogy egy fiatal ember öles léptekkel igyekszik felém. Ő volt az első vevő. És mivel olvasta a blogot (talán a Facebook-ot is megnézte), rögtön rám ismert, akkor sem bújhattam volna el, ha akartam volna 🙂
Mintegy 20 percet beszélgettünk a szimpatikus fotográfussal az analóg fotózás rejtelmeiről, de a blog is szóba került. Ajándékképpen pedig nem egy dobozkát nyújtott felém (ahogy Szörényi Levente legendás “Utazás” című LP-jén hallhattuk), hanem egy kis papírképet, rajta egy szárnyaló galambbal, finoman utalva ezzel a május 6-i “Budapesti tavasz_2021” blogbejegyzésemre. Kissé elérzékenyülve köszöntem meg a figyelmességét.
Második “vevőm” szintén nagyon tájékozott volt, s ez szintén nagyon kellemesen érintett.
A ma délelőtt újból bebizonyította számomra, hogy a (minőségi) szak-blogolás nem egy kidobott idő. Ezt a megerősítés köszönöm tehát a két fotográfusnak, akivel jószerencsém ma délelőtt összehozott 😉

Kilenc éves a blog!

Úgy bizony, kedves olvasó, 2012. 05. 27-én született meg az első bejegyzés, amit több, mint száz követett. Megörökítettem örömöt-bánatot, bemutattam érdekes helyszíneket, fotózási kulisszatitkokról lebbentettem fel a fátylat és bemutattam sok-sok (reményeim szerint) szép és jó képet.
Akkor hát gyürkőzzünk neki a továbbiaknak, s ha eddig kitartott szimpátiád mellettem Nyájas Olvasó, tartsd meg ezt a jó szokásodat a továbbiakban is!
És lássuk a tizedik évébe lépő blog első bejegyzését:

Régi-új objektív a fotóstáskámban:
Eljárt az idő (6 év!) az egyik kedvenc optikám felett, az XF 10-24mm-es sokszorosan behozta vételárát. Mivel tavaly ősszel kijött a kissé javított kiadás (Mk2), elhatároztam magam a minőségi cserére. Hogy mi adta az inspirációt? Elsősorban az, hogy ez az objektív végre időjárásálló (WR) lett, ami a jelenlegi meteorológiai tendenciák mellett már szinte létkérdés.
Optikai egységekben elvileg nem történt változás, bár néhány tesztelő úgy érezte, hogy a sarkokban még élesebb lett a kép 4-5.6-os rekeszértéknél. Apropó, rekesz: végre nem egy folytonosan körbeforgatható gyűrű nyitja-zárja az íriszt, hanem egy normál gyűrűt alakítottak ki a klasszikus formákhoz/funkciókhoz igazodva. És mi ennek az előnye, kérdezhetné a jámbor olvasó? “Csak” annyi, hogy nem kell az LCD-kijelzőn vagy a keresőben figyelni a beállított értéket, hanem az direktben, könnyen leolvasható a tubuson.
Az időjárásállóság jegyében tűnhetett el a képstabilizátor külső kapcsolója is az objektívről, ezt a funkciót a menüben lehet ki- illetve bekapcsolni. Ez nem nagy gond, ha meggondoljuk, hogy a kikapcsolásra egyedül akkor van szükség, ha a kamerát állványra helyezzük. Javult a stabilizálás erőssége is, -3.5 FÉ, de X-T4-en ez az érték -6.5-re módosul, ami – valljuk be őszintén – igen megnyugtató érték.

Balra az Mk2, jobbra a régi verzió. Az új objektív érzésre kicsit kecsesebb, engem az arányok és a minőségi anyagfelhasználás miatt a CANON EF-S 10-22mm f/3.5-4.5 USM-re emlékeztet.

Budapesti tavasz_2021

Sztori:
A Blaha Lujza téren volt találkozóm egy barátommal. Teltek-múltak a percek, lassan kezdtem megbarátkozni a gondolattal, hogy nem jön el (így is lett)
Nem voltam túlzottan feldobva. Tőlem nem messze csúfoskodott az alumínium burkolatától megfosztott Corvin áruház épülete, ami így elég szomorú látvány. (Azokra a romokra emlékeztetett, amiket gyerekkoromban a Budai Várban láttam, háborús mementóként.)
A negatív hangulatot csak tetézte a Corvin előtti ágaitól megfosztott fa, rajta a fáradt, beteg városi madarakkal.
Egy kis reményt a felszálló galamb, a kép jobb harmadán zöldellő kis levélkék, valamint az alsó sarokban bevillanó kék ég jelent, mely tökéletesen ellensúlyozza a bal felső sarok komor fellegeit.
Másnap: a képmezőből kirepülő galamb a menekülést jelenti ebből a nyomasztó, lepusztult környezetből. És ha belegondolok, ez a jelenlegi hazai helyzetben teljesen logikus cselekedetnek látszik

Kellemes húsvéti ünnepeket!

Minden olvasómnak IS! 😉

Mérjünk fényt!

Az előző posztban ismertetett Olympus kamera elektronikája lehetőséget ad a kifinomultabb, pontosabb, SZAKSZERŰBB fénymérésre. Adott tehát a lehetőség: ezen a borús délelőttön – csupán összehasonlító mérésekre alapozva – vizsgáljuk meg az OM-4 Ti spotmérőjének pontosságát és ezáltal használhatóságát!
“Szerencsémre” rendelkezésre álltak a pontos kontroll műszerek: a Sekonic L-308X kézi fénymérője és a PENTAX Digital Spotmetere.

Gyorsan összeállítottam egy tesztképet is, fotókartonból, fehér rajzlapból és középen a KODAK szürke kártyájából állt a kompozíció.

A kép Fuji X-PRO3-mal készült, SOOC-jpeg, EXIF: 1/550 sec, F2, ISO400, ez utóbbi a standard, minden műszeren beállított érték. A fénymérés MÁTRIX beállítással történt, és egész jó eredményt adott.
Ha konvertálom az F8-as metódusra a Fuji mátrix mérését, 1/30 sec. F8-jön ki, ami a szürke laphoz képest -1.1/3-nyi EV-csökkenést jelent

Az alapot a Sekonic – beeső fénymérés üzemmódban (félgömb diffúzor) – szolgáltatta: 9.8 EV (vagy FÉ, kinek hogy tetszik). Ez volt a rendelkezésre álló fény.
A többi mérés indirekt módban történt, a mérés-sort táblázatban foglaltam össze. Az OM-4 Ti mellé (a táblázatban alá) még bevettem a Fuji X-PRO3-as kameráját is, “miért ne?” alapon.

A végeredmény. A mérés ISO400-as környezetben zajlott

Ami rögtön szemet szúrhat, hogy a Sekonic ugyan helyesnek tűnő blende/záridő kombókat mér (pl. 1/15 sec., F8) mégis, az ebből képzett FÉ-érték jelentősen eltér a PENTAX-étól, mintegy +2 FÉ-vel. Mivel azonban az értékpároknál hozta az átlagot, szomorú szívvel hagytam figyelmen kívül az L-308x által képzett 9.8-as EV értéket.
A második sorba a kézi spotmérő által mért adatokat írtam, először FÉ-ben, majd leolvastam a tárcsákról az összetartozó párokat is.
A két fényképezőgépnél már könnyebb helyzetben voltam, a fénymérőket “spot”ra állítottam és leolvastam az aktuális adatokat.
Nagyon meglepett az OM-4 Ti mérőegységének pontossága: a KODAK szürkelapról vett értéke (V. zóna) pontosan megegyezik a Sekonic által mért – a beeső fényből alkotott – expozíciós idővel (F8 adott blendével), az árnyékok és a (csúcs)fények mért értékei szinte alig mutatnak eltérést egymástól.
Mi hasznunk származhat ebből? Hogyan ültethető ez a tapasztalat át a gyakorlatba?
Az OM-4 Ti-nél sajnos úgy nem, hogy kimérnénk a megtartandó csúcsfények és megtartandó árnyékok értékeit és ebből képezne egy helyes expozíciós értéket a kamera mikro-computere. De ne legyünk ennyire telhetetlenek: ha a fotográfus a fejét is használja, könnyedén dönthet. Fordítós (dia) filmnél a csúcsfényeket kell kordában tartani (akárcsak a digitális fotózásnál), míg a negatív filmekkel való munka az árnyékok megtartására ösztökél bennünket.
P.S.: Megfelelő gyakorlat esetén a multi-spot mérésmód is hasznos lehet, de akkor a középtónusokat érdemes belőni. Az pedig már legalább középiskolai szint.
Szép fényeket! 😉

Új jövevény érkezett

A csillagászati tél végén új jövevénnyel gazdagodott a “család”, megérkezett az Olympus OM-4 Ti.

Az Olmpus OM-4 Ti a Nikon FA* pályatársa, és mivel olyan harcosok is voltak a hivatásos fotósoknak szánt küzdőtéren mint a Nikon F3HP, a Canon F-1 és a PENTAX LX, ezért csak nagyon diszkréten, a sorok közé elrejtve lehetett olvasni arról, hogy az Olympus az OM-4 Ti-t is a profi fényképészek munkaeszközének szánja.
*A Nikon az FA modelljével vezette be az általa szabadalmazott mátrix fénymérést, mely azóta szinte minden kamerában megtalálható

Az Olympus OM-4 Ti redőnyzáras, tükörreflexes, analóg kamera az OM-4 javított utóda, 1987-2002 között gyártották. A befejezés évszáma sem véletlen, hiszen egyrészt erre az időpontra más remekül működö autofókuszos gépek voltak közel tíz éve a porondon (pl. a remek Canon EOS-1), és ekkor már sorozatban gyártott, nem rossz digitális kamerák (pl. Minolta Dimage 7 és tsai.) is kikezdték az analóg SLR-ek addig rendíthetetlennek látszó piacát.
Visszatérve ismertetőm főszereplőjéhez: tartós, nemes anyagokból készült, érezhetően szinte az “örökkévalóságnak” gyárthatták, ahogy pl. a teljesen mechanikus OM-1(N)-et is. A “Ti” jelzés a gépvázon (sajnos) nem a redőnyzár anyagára/minőségére utal, hanem (és mivel nincs új a Nap alatt) a Fujifilm zászlóshajójához hasonlóan a a fedlap és a talplemez készült a már említett kemény, tartós fémből. Ebből és az “időjárásállóvá” szigetelt vázból is pontosan érezhető a kamera pozícionálása.
A klasszikus, letisztult forma láttán nem csodálkozhatunk azon, hogy sokan “minden idők” legszebb tükörreflexes kamerái közé sorolják az OM- 4 Ti-t.
Ha képzeletben a titán fedlap alá kukkantanánk, kifinomult, precíz elektronikát találnánk olyan lehetőségekkel, amitől még ma is megdobbanna minden fotográfus szíve.
A precíziós fénymérés iskolapéldája készült el az OM-4 Ti-be. Kézi és fél(idő)automata működés, középre súlyozott és spotmérés jellemzi ezt a típust is, annyi finomítással, hogy egyrészt 8 db. (spot)mérés átlagát lehetett a legjobb expozíció elérése érdekében felhasználni (ugyan, ezt a már korábban megjelent Canon T-90 is tudta 9 egységgel), de megjelentek dedikált gombok – ugyanúgy, ahogy a vele egy időben piacra került – Minolta Spotmeter F-ben – amivel közvetlenül a csúcsfényekre, illetve az árnyékokra lehetett pontos értékeket mérni.
Tehát sarkosabban: a “SPOT” gomb megnyomása után a kereső mérőkörében a fotográfiai középszürkét (V. zóna AA. rendszeréből) mérhetjük/rögzíthetjük, de ha utána a “HI.LIGHT” vagy “SHADOW” gombot nyomjuk meg, akkor a használható csúcsfény (VII. zóna) és árnyék (II. zóna) expozíciós idők birtokába juthatunk, amiket memóriában rögzíthetünk is, igényünk szerint.

Középen-felül az expozíciós gomb, tőle DNY-ra a spotmérés gombja látható. A felirat fölött a memória-rögzítést jelző lámpa, a blokk bal oldalán a csúcsfények és árnyékok mérőgombjai találhatóak.

(Folyt.köv.)

Az elmúlt két hónap történései, hírei

Na, jó kis unalmas cím kerekedett. Méltó az elmúlt egy évhez. Most a vírustámadás harmadik hullámánál tartunk, több, mint három hónapja van érvényben éjszakai kijárási tilalom. Bár ez utóbbi azért annyira nem érintett, amikor kellett (fotózás), mindig volt hivatalos passzusom a kijutáshoz. Igaz, nagy kedvem sem volt hozzá, ezért egy sorozat készült mindössze az éjszakai Budapestről, még tavaly, december 6-án. Ebből a sorból egy kép ment az 39. Sajtófotó pályázatra is, majd meglátjuk …
Mivel fotózható eseményeim nemigen voltak, a stúdiómunka felé fordultam. Godox AD200-as akkumulátoros vakumat egy MS300-as stúdióvakura cseréltem. Oktató videókat vásároltam és belemerültem a csendéletkészítés rejtelmeibe.

Csendélet-werk

És a végeredmény

A képeket focus stacking módszerrel készítettem, átlag 12 fotóból, de volt olyan beállítás, ahol 29 képet számolt ki a Fuji X-PRO3-as kamerám:

Olympus OM-1N tárgyfotó, 29 képből

Január végén a Bethlen Gábor Hagyományőr Egyesület – akikkel tavaly elkezdtünk fotózni egy történelmi sorozatot – először nyomtatott egy naptárt a meglévő képekből, majd

… február utolsó vasárnapján pedig egy újabb sor készült, ebből az én kedvencem:

Befejezésül pedig egy kis Photoshop-örömhír: az Adobe kidolgozott egy rendszert (és már be is építette a PS-be), amivel minőségromlás nélkül a KÉTSZERESÉRE lehet interpolálni a fotókat MINŐSÉGROMLÁS nélkül. Kipróbáltam, működik.
E témáról bővebben beszél az alkotó, itt.

Egészen döbbenetes :O

Amúgy csak néhány speciális esetben érdemes használni, pl, ha óriásplakátra kell a kép, vagy portrét akarunk retusálni. Viszont már létezik és ez igen jó. Asszem megspóroltam egy középformátumú gép megvásárlását 😉

Egy szép régi album – Művészfotók 1957-ből

Jó reggelt kívánok, még mindig a Sziklai Dezső effektus 🙂
Az antikvarium.hu oldalon tovább nézelődve akadtam rá egy fotóalbumra, mely 65 magyar fotográfus 138 művészfotóját tartalmazza. Néhány név a teljesség igénye nélkül: Escher Károly, Czeizing Lajos, Reismann Marian, Járai Rudolf, Papp Jenő, Langer Klára, Horling Róbert, Kálmán Kata, Molnár Edit, Gink Károly és persze Sziklai Dezső.
A gyönyörű fekete-fehér képeken kívül a könyv másik nagy erénye, hogy a záró fejezetben kis bélyegképek mellett a felvételi adatok is láthatók. Így válik igazi kinccsé ez az album.

Végezetül pedig a Műszaki Könyvkiadó által 1957-ben kiadott könyv fülszövege:
“A kiadvánnyal nemcsak egy régen nélkülözött albumot kívánunk a sok tízezres hivatásos és amatőrfotós társadalom kezébe adni, hanem olyan képeket óhajtunk eléjük tárni, amelyek tájékoztatnak a témakeresésben és kielégítik a magasabb művészi igényeket.
Az ipari és mezőgazdasági munkaképek mellett megtalálhatók a kulturális és művészeti vonatkozású, továbbá a sport-, portré-, gyermek-, zsáner-, csendélet- és tájképek is.
Az anyagot rövid szöveges rész vezeti be, amely útmutatást ad a témakeresésben. Az album közli az egyes felvételek technikai adatait, amelyek komoly segítséget jelentenek mind a hivatásos, mind az amatőr fényképeszek számára.”